Kézműves programok, mesterségbemutatók a Hagyományok Háza kínálatában

A Hagyományok Háza programjain kézműves foglalkozásokkal, mesterségbemutatókkal, bábszínházzal, gyerektánctanítással, koncertekkel, mesemondással, valamint népi játszótérrel várják a látogatókat augusztus 17. és 20. között a Mesterségek Ünnepén a budai Várban.A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a rendezvény mind a négy napján a kicsiket és nagyokat egyaránt várja a Fabatka porta népi játszótér, az Aprók tánca nevű program és az élőszavas mesemondás.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emellett többek között olyan előadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők a Dísz téren, mint a Ziránó Színház Babszem Jankó című bábszínházi produkciója vagy Paár Julcsi Kerekerdő című családi mesekoncertje.
    

A napzáró, énektanítással és hangszerbemutatóval egybekötött koncerteken többek között fellép a Bére banda, a Korinda zenekar és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekara. A Hagyományok Háza standjára látogatók magas színvonalú, hiteles tolmácsolásban találkozhatnak a népművészet különböző formáival, valamint saját élményeket szerezhetnek annak átfogó kézműves tevékenységéről és oktatásáról - idézi a közlemény Legeza Mártát, a Hagyományok Háza Népi Kézművesség és Népi Iparművészeti Szakcsoport szakmai munkatársát.
    

A rendezvényen bárki belekóstolhat a kézműveskedésbe, lesznek gyorsan elkészíthető és hazavihető tárgyak, valamint a helyszínen kipróbálható, ott elsajátítható mesterségek is. Idén a kosárfonás, a szövés és a nemzelés kerül majd reflektorfénybe - közölte Legeza Márta. A programokról bővebb információ a Hagyományok Háza honlapján olvasható.
    

A szervezők korábbi közlése szerint a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) által szervezett eseményen, amelyen idén a török hagyományok kerülnek középpontba, mintegy ezer népművész és népi iparművész portékáiból válogathatnak a látogatók, és több mint száz látványműhelyben ismerkedhetnek meg az ősi szakmák rejtelmeivel és a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkájával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com