Kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Számtalan fényképpel és mozgóképpel, leírással, személyes tárggyal, valamint interaktív installációkkal mutatja be az egykori és mai nemzet színészeit - közöttük Darvas Ivánt, Törőcsik Marit, Garas Dezsőt, Molnár Piroskát és Sinkovits Imrét - az OSZMI Bajor Gizi Színészmúzeuma. A Nemzet Színészei - Emlékezés a jelenre című kiállítás május 4-től látogatható.torocsik_mariA kiállítás szombati megnyitóján az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) igazgatója elmondta: a színészmúzeum törekszik arra, hogy a színháztörténet feldolgozása mellett olyan kiállításokat is rendezzen, amelyek a színház jelenével foglalkoznak.

Ez a tárlat a közönség kezdeményezésére jött létre - emelte ki Ács Piroska.

Elmondása szerint a tárlat négy kurátora - Galács Judit, Hajnal Márton, Maksai Ági és Puskás Panni - fiatal szemmel közelítette meg a témát, különböző szempontok szerint dolgozva fel. Hegedűs D. Géza színművész, a Maszk Országos Színészegyesület elnöke megnyitó beszédében feltette a kérdést: rekonstruálható-e a vágtató idő és benne az ember, 29 színészi életmű? Erre talán talál is választ ez a kiállítás - mondta.

Rámutatott: a színháztörténet korábbi évszázadait nehéz rekonstruálni, ma már azonban rendelkezésre állnak a produkciók szövegkönyvei, interjúk, felvételek, díszletek, makettek, amelyek segítségével visszaidézhető a jelentős művészek életpályája.

A Bajor Gizi Színészmúzeum most a nemzeti színésze címmel kitüntetett 29 nagy művész életművét idézi meg. Az, hogy együtt láthatjuk a nemzet színészeit a kiállításon, köszönhető Schwajda Györgynek, az új Nemzeti Színház első igazgatójának is, aki 2000-ben megalapította a címet - emlékeztetett Hegedűs D. Géza.

Elmondta: a kiállításon a látogató négy különböző szempontból ismerkedhet meg a művészekkel. Elsőként a szakma és a közönség tisztelete felől mélyülhet el a munkásságukban, de a díj birtokosai és a kritika viszonyát is körbejárja a tárlat, amely bátran érint személyesebb kérdéseket, valamint kitér a színészekről való megemlékezés folyamatára.

A Törőcsik Mari, Andorai Péter és Szacsvay László jelenlétében megnyílt, augusztus 28-ig látogatható kiállításhoz a múzeum számtalan beszélgetést és kísérőprogramot is szervez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com