Kiállítás a Nemzeti Múzeumban

Huszonegy frissen végzett restaurátor hallgató mintegy harminc munkáját - a többi között a Szépművészeti Múzeum 1500 körülre datált, nagyméretű freskóit és az Esterházy-kincsárba tartozó, drágakövekkel díszített pallost - vonultatja fel péntektől a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Kő/Papír/Fraskó - Megmentett műkincsek 2019 című kiállítása.Mint a péntek délutáni megnyitó előtt tartott sajtóbejáráson elhangzott, az idei tárlat címe a restaurátorok által használt anyagok sokféleségére utal. A diplomázó szakemberek emellett még üveggel, porcelánnal, ezüsttel, mészkővel, celluloiddal, papírmaséval, acéllal, temperával, csonttal, akrilfestékkel, korallal, selyembársonnyal, kovácsoltvassal, farostlemezzel, rozmáragyarral és különféle drágakövekkel dolgoztak még, s azok mind felfedezhetőek a kiállítótérben.

  
Zsámbéki Anna, a tárlat kurátora kiállított tárgyakról közölte: a közönség egyebek mellett egy könyvkötőmester által készített glóbuszasztalt, kortárs grafikát, festett cégért és egy 129 elemből összeállított kovácsoltvas lámpaszerkezetet is láthat. Zsámbéki Anna azt is hangsúlyozta: a kiállítás a felfedezésről, megismerésről szól. "Láttatja, hogy a restaurátorok nem csupán művészek, hanem jó kezű szakiparosok" - fogalmazott, majd kitért rá: egyre fontosabb, hogy tudományos ismeretanyag is társul "az amúgy magas színvonalon kivitelezett munkákhoz".
   

Szólt arról is, hogy a műtárgyakon végzett beavatkozások nem lehetnek ötletszerűek, a kreativitásra való igényt a tervezésbe, a kísérletezésbe kell átirányítani. Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a tárlat hagyománya, hogy a kiállított tárgyak mellett elhelyezett ismertető tablók végigkísérik a látogatót a restaurálás teljes folyamatán. A kiállítás szeptember elsejéig látogatható az MNM Pulszky-termében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com