Kiállítás, könyvbemutató és gasztronómia a balatonfüredi Jókai-napokon

Kiállítás, könyvbemutató és gasztronómiai programok is várják a pénteken és szombaton a balatonfüredi Jókai-napok közönségét. A rendezvény díszvendége idén Gyula és Debrecen.

babl"Balatonfürednek az elmúlt években sikerült megőriznie, ugyanakkor tovább is gondolnia egykori értékeit.

Ezt bizonyítja az immáron több mint két évtizedes hagyománnyal rendelkező Jókai-napok is" - mondta megnyitóbeszédében pénteken Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára, a rendezvény fővédnöke a füredi Jókai Mór Emlékházban.

A tárca közleménye szerint az ünnepélyes eseményen Balatonfüred és Gyula polgármestere is felszólalt. Bemutatták a Jókai-sorozat legújabb kötetét, és a Békés megyei Bárka folyóirat szerkesztősége is bemutatkozott.
A kétnapos program látogatói az író egykori villájában megtekinthetik Jókai Mór és Csokonai Vitéz Mihály kézirataiból, könyveiből és személyes tárgyaiból megrendezett kiállítást. A tárlat a debreceni Déri Múzeum közreműködésével jött létre.

Az Arácsi Népházban a debreceni Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének munkáit nézhetik meg az érdeklődők.
A Jókai-napok gálaestjén a három város: Balatonfüred, Debrecen és Gyula egyéves kulturális partnerségről szóló egyezséget ír alá.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com