Kiállítás nyílt a DECODE pályázat munkáiból

Kihirdették a Decode Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány idei pályázatának eredményeit. A pályaművekből rendezett kiállítás az Irányi Palotában és virtuálisan is látható.A 2,1 millió forint összdíjazású Decode Díjat szerdán ötödik alkalommal, új helyszínen, az Irányi Palotában adták át. A pályaművekből rendezett kiállítás egy éven át virtuálisan is  megtekinthető az alapítvány honlapján - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
    

Mint írják, a Decode Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotásra és ezáltal az értékteremtésre az építészet, valamint vizuális és alkalmazott művészetek területén. A szakmai zsűri 64 pályamunkából választotta ki a kiállítókat és a díjazottakat.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kategóriánként átadott fődíjak (750 ezer forint) mellett Ígéretes projekt díjakat (150 ezer forint) is kiosztottak, a Spotlight díj pedig egy, a társadalmi szerepvállalásra külön hangsúlyt fektető munkát ismert el.
    

A bíráló bizottság a pályázatok közül kategóriánként 1-1 fődíjat és 2-2 Ígéretes projekt díjat osztott ki. A zsűri 11 pályaművet választott be a kiállításba. Az elbírálásnál nem egyszerűen építészeti terveket vagy művészeti alkotásokat pontoztak, hanem a mögöttük álló koncepció, gondolat vagy történet kreatív prezentálását is - emelik ki a közleményben.
   

A kiállítás nagyméretű képernyőkön futó videókban mutatja be a Decode pályázat két kategóriájának győzteseit, különdíjasát, valamint a kiválasztott projekteket. Építészet kategóriában a Decode pályázat fődíját Bors Luca Éva és Szaszák Lili Pre/Manír című pályázata nyerte, Ígéretes projekt díjban részesült a Microhome (alkotó: Kapui Kevin), valamint a Dunaújvárosi strandkönyvtár (alkotók: Csanádi Anna Dorottya és Varga Liza) című munka. A Lehetőségek tere-Práter 63 című pályamunka (alkotók: Horváth-Farkas Zsófia, Árva Judit) a Decode Spotlight Díjat nyerte el.
    

A vizuális és alkalmazott művészet kategória fődíjasa Juhász Nóra, Postamúzeum - Poste Musée Loudéac című pályaművével; Ígéretes projekt díjban a Welcome Home (alkotó: Lázár Kristóf), valamint a Feed the drones (alkotók: Kovács Máté Bence, Takács Ádám) című pályázat részesült. A zsűri elnöke Bordás Péter építész, a BORD Építész Stúdió és a Decode Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány alapítója volt, mellette Szabó Levente építész, a BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára; Anthony Gall építész, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar egyetemi tanára és dékánja; Golda János építész; Kálmán Borbála művészettörténész, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum kurátora; Etentuk Inemesit kulturális menedzser, az Artlocator Magazin alapítója, valamint Kukla Krisztián, az Art Quarter Budapest (aqb) művészeti vezetője vett részt a zsűri munkájában.
    

A díj alapítója és támogatója a BORD Építész Stúdió - áll a közleményben. A kiállításról és a pályázatról további információ a www.decode-foundation.hu oldalon található meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com