Kiállítás nyílt Debrecenben

De lelkem Isten megnyitá - A köztünk élő Arany János címmel nyílt meg kedden a Déri Múzeum emlékkiállítása a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád termében.Halász János (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta: Arany János a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, a magyarul beszélőknek ő jelenti az anyanyelvet. Hozzátette: a költő születésének 200. évfordulója tiszteletére meghirdetett Arany-emlékévben országszerte számtalan olyan rendezvényt tartottak, amelyekkel igyekeztek közelebb hozni az emberekhez Arany János költészetét, életét.


   
Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere szerint a 21. században is fontos kérdés, hogy a mai fiatalok olvassák-e még egyáltalán Arany János legjelentősebb műveit, például azokat a balladákat, amelyek halhatatlanná tették a nevét. Az utókornak, így Debrecennek is fontos szerepe van abban, hogy ezt az életművet, Arany János irodalmi örökségét továbbadják a következő generációknak is - hangsúlyozta.
    

Imre László irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem professzora kiemelte, hogy Arany János költői és erkölcsi nívója szinte megismételhetetlen, ő volt a "kálvinista etika" megteremtője. Az emlékkiállítás kézzelfogható, szinte megérinthető közelségbe hozza a költőt, miközben épít a látogató olvasmányélményeire is - tette hozzá.
    

Kerekesné Bíró Éva kurátor az MTI-nek elmondta: a tablók felépítésénél fontos szempont volt, hogy a kiállítás Arany János személyiségét is megmutassa, költészete, levelezése és magánélete koherens egységben jelenjen meg. Egy-egy installációs könyv segítségével betekintést kap a látogató például Arany János családi életébe, a nagyszalontai kisdiák mindennapjaiba, a tanítóság és a hivatalnoki lét időszakába, de a barátság, a betegség és a gyász is megjelenik a tablókon - ismertette, hozzátéve, hogy az egyes témákra 4-5 perces kisfilmekben kortárs reflexiókat adnak a debreceni Ady Endre Gimnázium diákjai, Lackfi János költő ehhez a kiállításhoz írt verseit pedig eredeti kéziratban olvashatják és meg is hallgathatják az érdeklődők.
    

A Déri Múzeum emlékkiállítása február 28-ig látogatható a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com