Kiállításokon mutatják be Szeged történelmét

Két kiállítás mutatja be Szeged történelmét abból az alkalomból, hogy a település háromszáz éve kapta vissza a szabad királyi városi rangot - közölte Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese az MTI-vel.A Klauzál téren hatalmas tortát formázó ideiglenes kiállítóhely épült, melyben játékos formában, interaktív módon ismerhetik meg a látogatók a város múltját. A két részre osztott kiállítótér egyik felében egy húszperces filmen elevenednek meg Szeged történelmének fontosabb mozzanatai a régmúlttól kezdve a tatárjárást követő időszakig - amikor első ízben kapott városi rangot a település - a törökdúlást, majd az 1879-es árvizet követő újrakezdésen át egészen 1956-ig, majd napjainkig. A panorámahatású, 32:10-es képarányú vetítővásznon korabeli képek, animációk és látványos légi felvételek kötik le a nézők figyelmét.

    
A kiállítótér másik fele elsősorban a gyerekek számára ígér meglepetéseket. A látogatók kiszínezhetik különféle közlekedési eszközök - köztük a Szegedre jellemző bőgőshajó - rajzait, majd ezek a képek digitalizálást követően egy interaktív táblára kerülnek, ahol a résztvevők versenyezhetnek velük a szegedi Tisza-szakaszon, miközben fontos részleteket tudhatnak meg a város jellegzetes épületeiről.


A szomszédos virtuális makettasztalon pedig az árvizet követő újjáépítés részesei lehetnek az érdeklődők, feladatuk a város szerkezetének kialakítása a meghatározó épületek elhelyezésével. A múzeum helytörténeti kiállítóhelyén, a Fekete házban egy tárgyakra épülő kiállítást hoztak létre, amely 300 évnél messzebbre tekint vissza. A tárlat célja, hogy megmutassa azokat a helyeket, történéseket és szereplőket, amelyek meghatározták a város elmúlt évszázadainak alakulását.


A kiállításon látható a többi közt az 1719-ben kelt, a szabad városi rangot megadó privilégium levél, a város újjáépítését követően csupán négy példányban vert, Ferenc József arcképével díszített arany emlékérem vagy Szent-Györgyi Albert Nobel-díja, melyet a tudós szegedi kutatásai elismeréseként nyert el. A látogatók az 1857-ben emelt ház ablakainál állva arról is képet kaphatnak, miként festettek a város utcái, amikor az árvizet követően víz borította azokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com