Kiállítással és díjátadóval kezdődik a Barcsay-emlékév a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) 2025-ben programsorozattal emlékezik meg Barcsay Jenő születésének 125. évfordulójáról. A jubileumi emlékév kedden kezdődik a Hommage a Barcsay Jenő című kiállítással és díjátadóval.A szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, a nyitóeseményt az egyetem Barcsayról elnevezett kiállítótermében rendezik meg január 14-én 17 órakor.

A január 28-ig látható kiállításon megtekinthető lesz a Barcsay Jenő szoborpályázatra beérkezett huszonhat szobrászhallgató huszonnyolc terve, valamint a megvalósuló, nyertes pályamű, Bárdi Dominik végzős hallgató Fénykapu című alkotása.

A szobor különlegessége, hogy áttört, a fényt derengőn áteresztő, nagyméretű alabástrom tömbből faragják ki.

Bárdi Dominikon kívül díjat kap még Wessel Martin, Sarfenstein Ditta Margit és Tatár-Kiss Virág szobrászhallgató is. A nyitórendezvényen adják át a Barcsay Díjat is, melynek elnyerésére a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány minden évben pályázatot hirdet.

Idén a kuratórium elnökétől, Feledy Balázstól az MKE három egykori hallgatója veheti át a kitüntetést: Dávid Zita festőművész, Kovács Zoltán szobrászművész és Vető Orsolya Lia festőművész. A tájékoztatás szerint a jubileumi emlékév keretében az MKE programsorozatot szervez kiállításokkal, könyvbemutatóval, Barcsay Jenő tanulmánykötettel, a művész két könyvének újbóli kiadásával, valamint egy konferenciával.

Kiemelték az MKE fő kiállítótermében július 14-én nyíló tárlatot, amelyen Barcsay festményei és anatómiai rajzai lesznek láthatóak. A kiállítás célja nem a teljes életmű, hanem a főbb alkotói korszakok, témák, motívumok bemutatása, a műfaji sokoldalúság kiemelése. Megtekinthetőek Barcsay kevéssé ismert kései, absztrakt, "fekete korszakának" művei, valamint a Művészeti anatómia című 1953-as kötetének eredeti rajzai, amelyért a művész Kossuth-díjat kapott.

Barcsay Jenő (1900-1988) a 20. századi magyar festészet kiemelkedő alakja, az absztrakt-konstruktivista irányzat meghatározó képviselője. Több mint hat évtizedes művészi pályafutása során a legkülönfélébb műfajokban és technikákkal dolgozott: az alföldi realista festészet hagyományaihoz kötődő portréi, klasszikus vonalvezetésű rézkarcai, expresszív tájképei, letisztult arányrendszerű figurális mozaikjai, valamint a pusztán színekből és geometrikus alakzatokból építkező kompozíciói alkotják életművét.

Barcsay munkái a magyar konstruktív törekvések csúcspontját képviselik, egyéni látásmódja ma is inspiráló - méltatták a művész életművét.
Festői munkássága mellett Barcsay Jenő a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1945-től három évtizeden át tanított művészeti anatómiát. Az általa kidolgozott módszertan ma is szilárd alapja az anatómia tantárgy oktatásának, amely nemzetközi szinten is komoly vonzerő a művészhallgatók számára - olvasható a tájékoztatásban.

A Barcsay 125 jubileumi emlékév a MKE szervezésében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg. Az eseménysorozat megrendezésében az MKE kiemelt partnere a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum és a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com