Kiállítással nyitják meg az évadot a Tolnay Klári Emlékházban Mohorán

Tolnay Klári színpadi munkásságát feldolgozó kutatás ismertetésével és a témában rendezett kiállítással nyitják meg az új évadot csütörtökön Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban – tájékoztatta az MTI-t a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület-Emlékház elnöke kedden.Balla István elmondta: a kiállítást a rendezvény fővédnöke, Kiss József Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója nyitja meg. Köszöntőt mond Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, Juhász Judit, a Nógrád vármegyei emlékház fővédnöke és Schmittné Makray Katalin olimpikon.

Az ünnepségen közreműködik Kósa József zongoraművész. Balla Bence Ferdinánd, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta: a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjprogramja keretében végzi a kutatást, az első évben a Tolnay család volt a téma, a második évben dolgozott Tolnay Klári színpadi munkásságán, a harmadik év feladata pedig a filmes pályájának feldolgozása lesz. A kiállítás Tolnay Klári 60 évet felölelő színpadi életét mutatja be, kiemelve jelentős színdarabokat, szerepeket.

Hozzátette: hangsúlyt fektetnek a tárlaton művészpartnereire, rendezőkre, írókra is, így Hunyadi Sándorra, Márai Sándorra, Herczeg Ferencre vagy Kosztolányi Dezsőre, aki az elsők között fedezte fel Tolnay Klári kiemelkedő tehetségét. Ebben a részben dedikált könyv vagy közös fényképek is láthatóak lesznek.

Három teremben látogatható a kiállítás, az első a vígszínházi, a második a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színházban eltöltött időszakot láttatja. Utóbbiban találkozott Tolnay Klári Darvas Ivánnal, későbbi férjével. Láthatják a látogatók a házasságkötési dokumentumot és egy feladóvevényt is, amelyen Tolnay Klári pénzt küldött 1956-os részvételéért bebörtönzött férjének a váci börtönbe. Kiállítanak egy könyvet is, amelyet Darvas Iván 1959 szeptemberében küldött volt feleségének azzal a bejegyzéssel, "ma túrós csusza volt ebédre".

Ez is illusztrálja, hogy a válást követően is megmaradt a jó viszony a korábbi színészházaspár között – fűzte hozzá Balla Bence Ferdinánd. A második teremben öltözősarkot is berendeztek néhány személyes tárggyal. A harmadikban a Madách Színházban eltöltött évekből láthatók állomások fényképekkel, tárgyakkal az emlékház archívumából.

Tolnay Klári a fővárosban született, de a Nógrád vármegyei Mohorán töltötte gyermekkorát a család középbirtokán, ott végezte elemi iskoláit is. Az emlékét ápoló és bemutató kiállítóhelyet Balla István iparművész alapította.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com