Kiállítótérként értelmezi a Fiumei úti sírkertet a NÖRI új projektje

Kiállítótérként értelmezi a Fiumei úti sírkertet a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) új, Szoborpark a Fiumeiben elnevezésű projektje, melynek részeként a síremlékeken fellelhető, művészeti szempontból legkiemelkedőbb szobrok QR-kód által, tárgyleírások segítségével válnak beazonosíthatóvá, értelmezhetővé magyar és angol nyelven.Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója a Fiumei úti sírkertben tartott pénteki sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy a sírkert bemutatására 2019-ben indult útjára a FiumeiGuide nevű applikáció, mely az első lépése volt annak a törekvésnek, hogy megpróbálják közelebb vinni a látogatókhoz az itt található művészeti értékeket.
    

Hozzátette, a következő lépés a Szoborpark a Fiumeiben nevű projekt, melynek révén szeretnék azokat a síremlékkészítőket, szobrászművészeket a középpontba állítani, akik a 19. század elejétől az akkor kibontakozó magyar szobrászművészet jelentős lenyomatát hozták létre a sírkertben. A külföldi látogatók figyelmét elsősorban a kiemelkedő művészettörténeti értékek keltik fel, ennek kapcsán született meg a gondolat, hogy összegyűjtsék mindazokat a síremlékeket, melyek a rajtuk lévő szobrok, síremlékek, kisplasztikák, domborművek miatt érdekesek lehetnek - mondta a főigazgató.
    

"Közel 650 olyan síremlék van itt a sírkertben, melyen művészettörténeti szempontból jegyzett alkotások találhatók" - emlékeztetett Móczár Gábor, aki hozzátette, hogy első körben ezek közül 50 síremléket mutatnak be az érdeklődőknek, azonban a következő évek során bővíteni kívánják a bemutatandó síremlékek körét. Hozzátette, a megismerhető sírszobrok alkotói között a legjelentősebb hazai művészek lelhetők fel, többek között Stróbl Alajos, Ligeti Miklós, Zala György, Donáth Gyula, Borsos Miklós, valamint Lesenyei Márta.
    

A márvány parcellakövek tetejére QR-kódokat bemutató táblákat helyeztek el, melyek segítségével a látogatók elemzést olvashatnak a műalkotásról, valamint megismerhetik annak alkotóját is - tájékoztatott a főigazgató. A Fiumei úti sírkert a magyarországi síremlékművészet gazdag gyűjteménye. Az 1849-ben megnyitott sírkertben többszáz művészi kivitelű, szobrászati alkotás lelhető fel, ezért is tekinthető egy különleges szoborparknak. A temető sírszobrászati anyaga kiválóan reprezentálja a hazai szobrászat mintegy kétszáz évét.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com