Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.Egy 20 éves tajvani férfi annyira megharagudott a vele élő 64 éves édesanyjára, amiért a tudta és a belegyezése nélkül kidobta a 32 kötetes, „Attack on Titan” című manga-gyűjteményét, hogy beperelte.

Az idős asszony azért döntött úgy, hogy megszabadul a mangáktól, mert elege lett abból, hogy azok egyre több helyet foglalnak. Amikor a férfi hazaért, és látta, hogy eltűnt a gyűjteménye, akkor kihívta a rendőrséget és feljelentette az anyját.

Ezután be is perelte, méghozzá azzal az indokkal, hogy a beleegyezése nélkül semmisítette meg a személyes tulajdonát. A bíróságon azzal érvelt a férfi, hogy az „Attack on Titan” egy nagyon népszerű manga, ezért nehéz és költséges lenne újra összegyűjtenie a sorozatot, főleg úgy, hogy a 32 kötet közül már nem kapható mindegyik.

Az anyuka azzal védekezett, hogy a mangák egy része nedves volt, és rengeteg helyet foglaltak, ezért indokolt volt a kidobásuk. Az ügy még februárban történt, de a bíróság csak most hozott ítéletet, aminek értelmében 5 ezer tajvani dollár (átszámítva nagyjából 57 ezer forint) bírságot szabott ki az idős asszonyra, de a pénzbírság közmunkára is váltható.A bíróság azzal indokolta az ítéletet, hogy az anyuka nem tartotta tiszteletben a gyermeke tulajdonát. A tajvani média beszámolója szerint a férfi továbbra sem hajlndó megbocsátani az édesanyjának.

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com