Kihirdették a novellapályázat nyerteseit

Díjakat adtak át a kistelepülések fiataljait segítő Tanítsunk Magyarországért (TM) program és a SuliLife.hu közreműködésében meghirdetett novellaíró pályázat nyertes alkotóinak szerdán, a Fővárosi Állat- és Növénykertben.Az eseményen György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, a Tanítsunk Magyarországért! (TM) program alapítója elmondta, hogy az áprilisban meghirdetett novellaíró pályázatra összesen 98 alkotás érkezett.

A pályázatot kifejezetten a TM programban résztvevő diákok számára írták ki két kategóriában: "Életem legjobb napja" és "Ha én miniszterelnök vagy szuperhős lennék".

    
A mentorált kisdiákoknak május 28-ig volt lehetőségük e-mailben, vagy postai úton beadni a fogalmazásukat, melyek megírásában egyetemista mentoraik is támogatták, segítették őket. A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálta el. "Volt aki arról írt, hogy a hősöknek fontos feladata és felelőssége van, többen pedig miniszterelnöki ambícióikról számoltak be. A témák között sokszor szerepelt, hogy többet kellene tenni a szegények, a betegek védelme érdekében és a környezetvédelemért"- tette hozzá.
  

"Azzal, hogy papírt és tollat ragadtatok és kifejeztétek gondolataikat, már mind szuperhősök vagytok"- zárta szavait a csaknem száz mentorált és mentor részvételével tartott ünnepélyes díjátadón az államtitkár. A fődíjat, egy laptopot, Orsós Bálint magyarszéki diák vehette át Ha én szuperhős lennék című írásáért. Kategóriánként 3 helyezettet díjaztak. Kategóriájában első helyezést ért el Való Zsófia és Kántor Zsófia.
     

A Tanítsunk Magyarországért Program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében létrejött, 2018. december 5-én útjára indított komplex, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program.  
    

A mentorálásba bevont általános iskolások olyan készségeket, képességeket és társadalmi mintákat sajátíthatnak el a részvétel által, melyek hosszútávon segíthetik tanulmányaik sikeres befejezését és munkaerőpiaci elhelyezkedésüket. Emellett a program fontos célkitűzése a közösségépítés, a fiatalok felelősségvállalásának elmélyítése.
    

A programban több mint félezer mentor és több mint kétezer mentorált vesz részt. A novellaíró pályázat szakmai zsűrijének tagjai voltak többek között György László államtitkár, Paplanos Péter, a Mediaworks Zrt. innovációs igazgatója,  Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője, valamint Pintér Lívia a sulilife.hu és az unilife.hu főszerkesztője. A legjobb fogalmazások szerzőit értékes nyereményekkel és különdíjakkal jutalmazták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com