Kilenc színházi előadást láthat a közönség Nyírbátorban

Öt felnőtt és négy gyermek színielőadást tűzött műsorára a 2016/17-es színházi évadban a Nyírbátori Kulturális Központ.TheatreAz évadot október 4-én John Chapman és Ray Cooney Ne most, drágám! című vígjátéka nyitja a Veres1 Színház társulatának előadásában. Novemberben a Ken Kesey regényéből készített Száll a kakukk fészkére című előadással lép színpadra az idén tízéves jubileumát ünneplő Orlai Produkciós Iroda.

A Budapesti Bulvárszínház Cirkuszhercegnő című operettjét decemberben tekintheti meg a nyírbátori közönség. Az újév első előadását februárban tartják meg a nyírségi kisváros kulturális központjában, ekkor ismét az Orlai Produkciós Iroda következik a Várj, míg sötét lesz című darabbal.

Márciusban a Komáromi Jókai Színház társulata lép színpadra Michael Frayn Függöny fel! című színházi komédiájával, ezzel zárul az idei nyírbátori színházi évad. A gyermekbérletes előadás a budapesti Fogi Színház Csengő-bongó királyság című mesejátékával indul, novemberben a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Hoppláda című darabját nézhetik meg a gyerekek.

A kecskeméti Ciróka Bábszínház a Tündér ballonkabátban, a győri Vaskakas Bábszínház pedig a Metamorfózis című darabjait hozza el Nyírbátorba. A bérletes előadások mellett több vetítést és zenei előadást is szerveznek, fellép többek között a Ghymes és az Experidance Produkció.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com