Kilenc tini jutott a középdöntőbe a pénteki adásból

Kilenc versenyző jutott be a tinik korcsoportjában a középdöntőbe a közmédia klasszikus zenei tehetségkutatója, a Virtuózok péntek esti adásában. Négy fiatalnak a zsűri egy-egy tagja már közvetlenül a produkció után átadta a biztos továbbjutást jelentő hegedűt - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája szombaton az MTI-vel.VirtuózokSzoborral jutott tovább a korcsoportos középdöntőbe Bácsy-Schwartz Zoltán, Li Canqi, Wendler Enikő és Oláh Ernő.

A zsűritagok közös döntése alapján a középdöntőben folytathatja Kökény Tamás, Petres Lajos Tamás, Kiss Benedek Máté, Székely Anna Lilla és Jónás Dániel.

A verseny résztvevőit Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes; Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester; Batta András Erkel Ferenc- és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Némethy Attila zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára és Szenthelyi Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar alapítója zsűrizi.

Az összegzés szerint a Duna közszolgálati csatornán sugárzott adásban a Virtuózok öt zsűritagja közül négy adta oda a virtuózszobrot - ami tulajdonképpen egy kis hegedű - egy-egy olyan versenyzőnek, aki az előadásával a legjobban lenyűgözte.

Miklósa Erika már az első versenyzőnek, Bácsy-Schwartz Zoltánnak átadta a szobrot. Kesselyák Gergelynek Li Canqi produkciója tetszett a legjobban, Batta András Oláh Ernőnek ítélte a szobrát, míg Némethy Attila Wendler Enikőt ajándékozta meg az automatikus középdöntőbe jutással. Szenthelyi Miklós a Virtuózok történetében először megtartotta a szobrot az április 15-i adásban. A többi hely odaítéléséről a zsűri a nap végén döntött. A kilenc fiatalt a középdöntőben már egy kamarazenekar várja közös muzsikálásra.

Jövő pénteken a 6-12 évesek produkcióit láthatják a tévénézők. A közlemény felidézi, hogy az idei Virtuózokra csaknem kétezren jelentkeztek nemcsak Magyarországról, hanem Európa számos más országából is. A Virtuózokba három korcsoportban nevezhettek a klasszikus zenét művelő fiatalok.

Az I. korcsoportban a 6 és 12 év közötti gyerekek mérhetik össze hangszeres vagy énektudásukat. A II. korcsoportba a 13 és 17 év közötti fiatalok nevezhettek, míg a 18 és 23 év közöttiek alkotják a III. korcsoport mezőnyét. Az énekesek esetében a felső korhatár 28 év volt.

A Virtuózok, Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora 2014-ben debütált a közmédiában. A műsorban a hagyományos tehetségkutatókkal szemben kizárólag a klasszikus zenei képzettség és tehetség számít. A tehetségkutatás mellett a Virtuózok továbbra is azt tartja alapvető céljának, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét a nézőkkel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com