Kilenc versenyző jutott be a középdöntőbe a kicsik korcsoportjából

A kicsik korcsoportjából 9 versenyző, köztük két testvérpár jutott be a Virtuózok középdöntőjébe - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája szombaton az MTI-vel.VirtuózokPénteken a 6-12 éves korosztály mutatkozott be, közülük kilencen térhetnek majd vissza a középdöntőbe, ahol már a Nemzeti Filharmonikusok tagjaival adják elő választott műveiket. Szoborral jutott tovább a hegedűn játszó Abouzahra Mariam és nővére, Abouzahra Amira, a fuvolán játszó Holozsai Eszter és a hárfán játszó Patkós Maja, a zsűri döntése alapján pedig Patkós Mariann, Mohai Viola, Nagy Krisztina, Kelemen Gáspár és Veér Lili is a középdöntőbe jutott.

A verseny résztvevőit Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes; Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester; Batta András Erkel Ferenc- és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Némethy Attila zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára és Szenthelyi Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar alapítója zsűrizi.

Az összegzés szerint a Duna közszolgálati csatornán sugárzott adásban a Virtuózok öt zsűritagja közül négy adta oda a virtuózszobrot - ami tulajdonképpen egy kis hegedű - egy-egy olyan versenyzőnek, aki az előadásával a legjobban lenyűgözte. A pénteki adásban Kesselyák Gergely volt az egyetlen zsűritag, aki nem adott szobrot senkinek.

Április 29-én, a következő adásban a "nagyok", azaz a 18-23 éves korosztály tagjai mutatkoznak be. A Virtuózokba három korcsoportban nevezhettek a klasszikus zenét művelő fiatalok. Az I. korcsoportban a 6 és 12 év közötti gyerekek mérhetik össze hangszeres vagy énektudásukat. A II. korcsoportba a 13 és 17 év közötti fiatalok nevezhettek, míg a 18 és 23 év közöttiek alkotják a III. korcsoport mezőnyét. Az énekeseknél a felső korhatár 28 év volt.

A Virtuózok, Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora 2014-ben debütált a közmédiában. A műsorban a hagyományos tehetségkutatókkal szemben kizárólag a klasszikus zenei képzettség és tehetség számít. A tehetségkutatás mellett a Virtuózok továbbra is azt tartja alapvető céljának, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét a nézőkkel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com