Kilencedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Cigány Filmfesztivált

Kilencedik alkalommal rendezik meg csütörtöktől vasárnapig a Budapesti Nemzetközi Cigány Filmfesztivált - Romani Film Festet az Art+ Cinema moziban Budapesten.Az idei fesztivál jelentős évfordulóhoz kapcsolódik: 75 éve, 1944-ben az auschwitzi cigány családi táborban a romák fellázadtak az őket likvidálni akaró nácikkal szemben. Mint írják, az évforduló alkalmából a szervezők olyan filmeket válogattak az idei műsorba, amelyekben a küzdő szellemé a főszerep.

A programban megtalálhatók roma holokauszttal kapcsolatos dokumentumfilmek, de központi szerepet kapnak roma bokszolókról készült alkotások is. Többek között levetítik Bogdán Árpád rendező Gettó Balboa című filmjét. Az alkotás a józsefvárosi gyerekeket felkaroló, börtönviselt edző és a világbajnoki címre törő, de nehéz szociális körülmények közül érkező fiatal bokszoló kapcsolatát mutatja be.

    
Bartha Máté Bajnok című dokumentumfilmje egy fiatal roma lányt követ, ahogy élete nagy lehetőségére, egy rangos bokszgálára készül, míg Baranyi Marcsi portréfilmje egy diplomás szociális munkás és díjnyertes bokszedző történetét mutatja be. A fesztiválon láthatja először a közönség Halász Glória Alla Zingara című dokumentumfilmjét, amely a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar muzsikusainak életébe kalauzolja el a nézőket.
    

Az esemény csütörtöki megnyitóján fellép a Szilvási Gipsy Folk Band, Balogh Attila András gyermekszínész, Horváth Károly csellóművész, Gulyás Zsuzsi énekes, Balog Janó musical színész és a Romano Glaso együttes, míg Oláh Norbert képzőművész kiállítását Szegedi Tamás színész, rendező nyitja meg. Az esemény vasárnapi zárónapján tartják az Országos Roma Írótalálkozót, amelyen írók, költők saját alkotásaikon keresztül adják át a cigány irodalom gyöngyszemeit. Mint írják, az eseményen olyan írásokat hallhat a közönség, amelyek eddig még nem jelentek meg nyomtatásban. A felolvasás alatt képzőművészek rajzolnak majd az elhangzó írásokra reflektálva - írták a tájékoztatóban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com