KIM: eddig 150 ezer látogató tekintette meg a Magyar Géniusz Vándorkiállítást

Hatalmas érdeklődés övezi a Petőfi 200 emlékév keretében megvalósuló Magyar Géniusz Vándorkiállítást. Eddig összesen 150 ezren tekintették meg a vidék géniuszait felvonultató nagyszabású tárlatot, amely szerdától a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban lesz látható - közölte az MTI-vel szerdán a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).A kormány 3,5 milliárd forinttal támogatja a Magyar Géniusz Programot, melynek keretében 2024 végéig 38 állandó, 26 időszaki kiállítás és 39 tudományos projekt valósul meg.

A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének segítségével megvalósuló program az egész Kárpát-medence területére kiterjed a határon túli muzeális intézmények részvételének köszönhetően - emelték ki a közleményben.
    

"A program része a Magyar Géniusz Vándorkiállítás, melyet hatalmas érdeklődés kísér útja során. A téma forradalmian új, hiszen magyarságunk örökségét, a vidék legjelentősebb műtárgyanyagát még soha egy helyen és egy időben eddig nem állították ki. A reprezentatív és grandiózus kiállításon a látogatók megismerik a vidék géniuszait, a vidéki muzeális intézmények legértékesebb és legkülönlegesebb műtárgyait. 67 intézmény 154 történeti, régészeti, néprajzi és művészettörténeti műtárgya mesél a látogatónak az elmúlt két évezredről" - írták.
    

A tárlat 2022 áprilisában indult Kecskemétről, majd Gyulán, Debrecenben, Győrben, Szombathelyen, és augusztus 31-ig Egerben tekinthette meg a nagyközönség. A tárlat mától a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban látható - közölte a KIM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com