KIM: megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint idén is több milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programban a tehetségek támogatására. "Magyarország kormánya elkötelezett a tehetségek támogatása mellett, ezért a nehéz gazdasági helyzetben is segíti a hazai és határon túli fiatalokat tehetségük kibontakoztatásában" - fogalmaztak.
    

Kifejtették, hogy a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően 2009 és 2023 között eddig csaknem 20 ezer projekt támogatása valósult meg, több mint 37 milliárd forint értékben. A források által évente 300-350 ezer fiatalt ér el a program. A most megjelent felhívásokra összesen több mint 2,7 milliárd forint támogatási igényt lehet benyújtani - jelezték. A 14 pályázati felhívással a tehetségeket, a hazai és határon túli oktatási intézményeket, tehetségsegítő szervezeteket, valamint a tehetségeket támogató projekteket megvalósító szervezeteket támogatja a KIM.
    

A közlemény szerint az idei évben is a kiemelt célok között szerepel a tanulmányi versenyek, valamint az MTMI-területeken, vagyis a matematika, a természettudomány, a műszaki tudományok és az informatika területén megvalósuló tehetséggondozó programok támogatása. Újdonságként jelent meg a "STEM Akadémia" tehetséggondozó program megvalósítása című pályázat, amelyre felsőoktatási intézmények jelentkezhetnek.
    

A kiírás célja komplex, felmenő rendszerű tehetséggondozó programok megvalósítása, annak érdekében, hogy növekedjen a MTMI-területeken felsőfokú tanulmányokat választó hallgatók aránya - tették hozzá. A KIM által koordinált program pályázati lehetőségeiről a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján kaphatnak bővebb tájékoztatást az érdeklődők.
    

A pályázók projektterveiket elektronikus űrlapon nyújthatják be; a nyílt pályázati felhívások benyújtási határideje július 31, bővebb információ a www.nktk.gov.hu weboldalon található - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com