Kiosztották az idei Magyar Teátrum Díjakat

Kiosztották az idei Magyar Teátrum Díjakat; az elismeréseket rendhagyó módon anyaszínházaikban, zárt körben, a járványügyi előírások betartásával adták át a színházi háttérszakmák képviselőinek - közölte a Magyar Teátrumi Társaság szerdán az MTI-velAz év váratlan megpróbáltatásokat hozott a színházi, előadóművészeti szféra életébe is. A Magyar Teátrumi Társaság ebben a rendkívül évben különösen fontosnak tartotta, hogy elismerjék azokat a színházi szakembereket, akik munkájuk javát, szakértelmüket a színházi élet, a színpadi produkciók vagy idén a kulturális intézmények közösségi vállalásainak szolgálatába állítják - olvasható a közleményben,

    
Mint írják, az idei év díjazottja Domokos Árpádné, az Újszínház világosítója; Schőn Istvánné, a Játékszín öltöztetőtárának vezetője; Bajkó Tamás, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes színpadmestere; Cziráki Miklós, a Veszprémi Petőfi Színház színpadi felügyelője; Dreiszker József, a Budapesti Operettszínház fővilágosítója.
    

A Nemzetiségi Különdíjat Kalóz István, a Karaván Színház fővilágosítója kapta. Immár harmadik éve ítélik oda a Magyar Teátrum Életműdíjat, amelyet azok a 60 évesnél idősebbek kaphatnak meg, akik a színházművészetben eltöltött példaértékű életpályájukon a magyar kultúra érdekében kiemelkedően jelentős elméleti vagy gyakorlati tevékenységet végeztek. A nettó 500 ezer forinttal járó elismerést idén Szabó Csaba, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház produkciós vezetője kapta.
    

A megalapítása óta a most átadott díjakkal együtt összesen 79 Magyar Teátrum szakmai- és életműdíjat adtak át. A díjátadó gálát, ahol az elismeréssel jutalmazottakat nagyszabású műsorral ünneplik, minden év decemberében rendezik meg. Az ünneplésből az idei díjazottak sem maradnak ki, a gálát a jövő év tavaszán tartják meg.
    

A 2010-ben alapított Magyar Teátrum Díj a színházi háttérszakmákat és azok legkiválóbb művelőit kívánja megbecsülni, erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt öt szakmai díj és évente legfeljebb három különdíj odaítélésével. A nettó 1000 eurós díjjal járó elismerést a zsűri döntése alapján megkaphatja bármely színházi háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével és a magyar színházművészet iránti elkötelezettségével rászolgált arra - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com