Kiss Anna költőt köszöntik hétfőn a Vigadóban

Kiss Anna, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költőt és írót köszöntik művésztársai hétfőn, a Vigadóban 80. születésnapja alkalmából.Kiss Anna megzenésített verseit négy zenekar, az Eszter-lánc, a Kaláka, az Etnofon, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák játsszák majd - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

    
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes egyik alapítója úgy fogalmazott, hogy Kiss Anna varázslatos, kicsit folklorisztikus és szürrealista egyedi világa nagyon jót tesz a daloknak. "Nagyon szeretjük énekelni a verseit" - fűzte hozzá. A zenekarok játéka között színinövendékek adnak elő rövid bábjeleneteket Kiss Anna szövegeire, a Kaláka több dalát pedig Cakó Ferenc homokanimációja illusztrálja.
    

A hétfői előadás részét képezi a Kaláka 50. jubileumi koncertsorozatának is. "Annyi mindent csináltunk az elmúlt 50 évben, hogy úgy döntöttünk, ne csak az alapítás dátumára emlékezzünk meg november végén" - mondta. Ezért egy 50. jubileumi szezont hirdettek meg erre az évre, amelynek keretében több generációt céloznak meg és határon belül és túl is tartanak majd olyan zenei alkalmakat, amikor kerek évfordulót ünneplő művésztársakat köszöntenek - fejtette ki a zenész.
    

Elmondta, hogy a sorozat nyitóeseménye a 80 éves Kiss Anna köszöntése lesz, akinek verseit a zenekar alapítása óta folyamatosan énekeli.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com