Kisvasutas hétvégére készülnek a debreceni vidámparkban

A kisvasút napját ünneplik július második szombatján a debreceni vidámparkban - jelentették be a szervezők az egyik vasúti kocsiban tartott sajtótájékoztatón kedden, megjegyezve, hogy a jövő hétvégén kétnapos programsorozatot kínálnak a látogatóknak.Király István, a park műszaki igazgatója emlékeztetett rá, hogy Magyarország egyetlen klasszikus vidámparkja, akkor Lúdas Matyi vidámpark néven, 1960-ban nyitotta meg kapuit, és azóta működik folyamatosan az egykori úttörővasút, a mai kisvasút. Az 1,1 kilométer hosszú, 760 milliméteres nyomtávú  pályán közlekedő vasút mozdonyát és négy kocsiját az elmúlt években felújították, most azt tervezik, hogy a régi dieselmeghajtású mozdonyt elektromosra cserélik - tette hozzá a szakember.
    

Király István elmondta: a vidámparki vasút egy kört tesz meg a park erdei területén, és a kocsikból a vadaskert állatait is megtekintheti az érdeklődők. A programok közül Kardos Ilona szervező kiemelte: július 23-án és 24-én  tematikus programokkal is várják a látogatókat. Bemutatják a kisvasút múltját, lesz vasútmodell-kiállítás, interaktív terepasztal, kisvasútmakettek bemutatója. A nosztalgikus hangulatról kipróbálható rádióamatőr-állomás, úttörővasutas fotópont, kerékpár-különlegességek kiállítása gondoskodik, a legkisebbeket pedig a Szöszmötölő kreatív kuckóban várják - ismertette Kardos Ilona.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com