Kivésett szabadság - Horváth Ernő 1989-es fotói a KIM Szalonban

Kivésett szabadság - 1989. március 15. címmel nyílt kiállítás Horváth Ernő 25 évvel ezelőtt készült fotóiból kedden a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium KIM Szalonjában.

A KIM Szalon tavaly Horvát Ernőnek az 1988. október 23-i tüntetésen készített felvételeiből mutatott be évfordulós válogatást, ezúttal pedig az 1989.

március 15-i budapesti eseményeken készült képek kerültek ki a minisztérium negyedik emeleti folyosóinak falára - mondta el kedden Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Navracsics TiborMint hozzátette: évtizedek óta az 1989-es volt az első március 15., amikor az államhatalom engedélyezte a demokratikus - akkori szóhasználattal "alternatív" - szervezetek jelenlétét. Sokan akkor hitték el, hogy valóban lehetségesek a változások, amikor Cserhalmi György felolvasta a független Magyarországot követelő 12 pontot - emlékezett.

Navracsics Tibor elmondta, terveik szerint a választások után folytatódik a Horváth Ernő felvételeiből rendezett évfordulós kiállítás-sorozat. Horváth Tibor az MTI kérdésére felidézte, szabadúszó fotóriporterként saját költségére, megjelenési lehetőség nélkül a rendszerváltozás szinte összes nagy politikai eseményét dokumentálta. A fotográfus jelen volt Budapesten Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésén és a rendszerváltó tüntetéseken, Berlinben a fal lebontásakor, Romániában a forradalom időszakában, a délszláv háborúban és Moszkvában a puccs idején.

"Éveken át komoly harc ment a rendőrökkel, 1988. október 23-án például úgy téptek ki egy tekercs filmet a gépemből, hogy az három darabra szakadt" - szólt a tüntetések alatti fotózás korabeli veszélyeiről.
Horváth Tibor elmondása szerint 1989. március 15-én egész nap dolgozott, aznap minden jelentős eseményt dokumentált. Az elkészült mintegy 200 felvételből a KIM Szalon falain 20 fotó kapott helyet, ezeken feltűnik a beszédét felolvasó Csengey Dénes, a Nemzeti dalt szavaló Sinkovits Imre vagy a Kossuth téri és a Szabadság téri tüntetések résztvevői.
forrás.mti

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com