Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát
Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
Az egyetem keddi közleménye szerint Klaus von Dohnányi és Prőhle Gergely, az NKE John Lukacs Intézetének programigazgatója, korábbi berlini magyar nagykövet december 9-én írt alá szerződést arról, hogy a 97 éves szociáldemokrata politikus, Willy Brandt kormányának utolsó élő tagja csaknem húszezer kötetes könyvtárát az intézménynek ajándékozza.
Az egyetem a gyűjteményt a Ludovika Főépületében kialakítandó Dohnányi-társalgóban helyezi el, az adományozó halálát követően. Klaus von Dohnányi 1928-ban született Hamburgban, édesapja Hans von Dohnányi (1902-1945) jogász, akit a zsidómentésben és a Hitler elleni összeesküvésben való részvétele miatt 1945. április 8-án Sachsenhausenben kivégeztek.
Édesanyja Christine Bonhoeffer, a nácik által szintén meggyilkolt evangélikus teológus, Dietrich Bonhoeffer testvére. Klaus von Dohnányi nagyapja a pozsonyi születésű zeneszerző és zongoraművész Dohnányi Ernő (1877-1960), aki pályafutását Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal együtt kezdte, majd a II. világháborút követően egy hamis vád miatt végleg el kellett hagynia hazáját. Floridában telepedett le, ahol az ötvenes években többször is vendégül látta egyetemi tanulmányaikat folytató unokáit, Klaust, és a később világhírű karmesterré váló Christophot (1929-2025).
A könyvtár legfőbb tematikus súlypontjai a XX. századi történelem, elsősorban a német nemzetiszocialista államhatalommal szembeni ellenállás és a szociáldemokrácia története, valamint az 1945-öt követő időszak nemzetközi kapcsolatai. Mindezt kiegészítik a Dohnányi család történetére vonatkozó kötetek és számos művészeti album.
Klaus von Dohnányi Nemzeti érdekek című kötete 2023-ban jelent meg magyarul, napjaink világpolitikai helyzetéről szóló elemzései folyamatosan jelennek meg újságokban, folyóiratokban.
Az NKE főépületében kialakítandó Dohnányi-társalgó - a könyvek szakszerű elhelyezésén túl - emléket kíván állítani a Dohnányi család magyar és európai kultúr- és politikatörténeti jelentőségének, és lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy a második világháborút követő évtizedek nemzetközi kapcsolatainak egyik koronatanúja, Klaus von Dohnányi által gyűjtött, olvasott kötetek a fiatal generáció és a tudományos kutatás számára is hozzáférhetővé váljanak - olvasható a közleményben.
(Forrás: MTI)
Az egyetem keddi közleménye szerint Klaus von Dohnányi és Prőhle Gergely, az NKE John Lukacs Intézetének programigazgatója, korábbi berlini magyar nagykövet december 9-én írt alá szerződést arról, hogy a 97 éves szociáldemokrata politikus, Willy Brandt kormányának utolsó élő tagja csaknem húszezer kötetes könyvtárát az intézménynek ajándékozza.Az egyetem a gyűjteményt a Ludovika Főépületében kialakítandó Dohnányi-társalgóban helyezi el, az adományozó halálát követően. Klaus von Dohnányi 1928-ban született Hamburgban, édesapja Hans von Dohnányi (1902-1945) jogász, akit a zsidómentésben és a Hitler elleni összeesküvésben való részvétele miatt 1945. április 8-án Sachsenhausenben kivégeztek.

Hozzászólások