Klebelsberg Kuno-hetet rendeznek tárlatokkal és koncertekkel

Idén is megrendezik a Klebelsberg Kuno Hét elnevezésű programsorozatot, amelyen november 9. és 16. között tárlatokkal, koncertekkel, gálaműsorral és színházi előadással várják a közönséget a Klebelsberg Kultúrkúriában.Ujváry Lajos Munkácsy-díjas festőművész (1925-2006) emlékkiállításával és Kerényi Zoltán Ablak a múltra című fotókiállításával nyílik november 9-én a Klebelsberg Kuno Hét.

Másnap Czaga Viktória helytörténész könyvbemutató előadást tart Pesthidegkút hősi emlékműve címmel - közölte az intézmény az MTI-vel.

November 11-én Klebelsberg Kuno szobránál emlékeznek a kultuszminiszterre, majd este átadják a Klebelsberg Kuno-díjat. A gálaműsorban közreműködik Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész, valamint a Csillagszemű Táncegyüttes. A Hubay Jenő Társaság művészei, Szecsődi Ferenc és Csévi Flóra (hegedű), Kökényessy Zoltán (brácsa) és Kassai István (zongora), valamint a Tóth Aladár Zeneiskola növendékei mások mellett Hubay Jenő, Bartók Béla és Liszt Ferenc műveit adják elő november 12-én, zongorán közreműködik Szentpéteri Gabriella.

 A Pesthidegkút Alapítvány és a Klebelsberg Kuno Emléktársaság szervezésében az Uli, a cseléd, avagy András, a szolgalegény című film magyarországi díszbemutatója várja a közönséget november 13-án. Ezen a napon tartják a Klebelsberg Kuno Emléktársaság közgyűlését is. Másnap a Kassai Thália Színház előadásában Moliere Mizantróp című darabja látható, kortárs művészek alkotásaiból nyílik tárlat, valamint az András, a szolgalegény és az ifjú Klebelsberg gróf címmel megjelent kétkötetes könyvből felolvasóestet tartanak a Klebelsberg Kuno Emléktársaság szervezésében.

Tőkés Emese zongoraművész ad koncertet november 15-én az 1956-os forradalom és hőseinek emlékére, az esten Beethoven-, Chopin- és Liszt-művek szólalnak meg. A programsorozatot Ludmann Mihály művészettörténész Klebelsberg Kuno műpártoló tevékenysége című előadása zárja. A 141 éve, 1875. november 13-án született gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter születésének évfordulóját évről évre egyhetes műsorfolyammal ünnepli meg a Kultúrkúria. A rendezvény házigazdája Láng Zsolt II. kerületi polgármester, fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com