Kolozsváron éled újra az Európai Színházi Unió fesztiválja

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Tizenegy év kihagyás után Kolozsváron éled újra november második felében az Európai Színházi Unió (UTE) fesztiválja - jelentette be egy hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón Tompa Gábor kolozsvári színházigazgató, az UTE elnöke.A november 19. és 30. között tartandó 18. UTE Fest keretében Európa 13 országából 19 előadást nézhet meg a közönség.

Amint Tompa Gábor elmondta, az előadásokat román-magyar és angol nyelvre fordítják. Az előadásokat követő napon szakmai beszélgetéseket is tartanak az alkotókkal.

    
Tompa Gábor felidézte, hogy az Európai Színházi Unió még a kelet-európai rendszerváltások előtt jött létre azzal a céllal, hogy összefogja Európa nyugati és keleti feléből a legreprezentatívabb színházakat. 1992-től 2008-ig minden évben valamelyik tagszínház rendezte meg az UTE fesztiválját, amelyen két hónap alatt valamennyi tagszínház 2-3 előadását mutatta be. Az utolsó fesztivált a Kolozsvári Állami Magyar Színház a bukaresti Bulandra színházzal közösen szervezte. Ezt követően azonban anyagi nehézségek miatt nem sikerült megtartani a fesztivált.
   

A sorozat újraindítása is sokáig kérdőjeles volt. Végül azonban csökkentett költségvetéssel, mintegy 65-70 százalékban romániai, 30-35 százalékban magyarországi forrásokból sikerült tető alá hozni a mostani kolozsvári fesztivált, amelyen az UTE 16 tagszínháza közül 14 vesz részt. Tompa Gábor elmondta, hogy a mintegy 400 ezer eurós (128 millió forint) költségvetésű fesztiválnak nincs tematikája.


Az előadásokat a tagszínházak által ajánlott produkciók közül választották ki, és a válogatás szempontjai között a költségvetés szűkössége is ott volt. Hozzátette azonban, hogy így is jelentős európai színházi produkciókat, és nagyon különleges kísérleti előadásokat tudnak megmutatni a kolozsvári közönségnek.
    

Magyar nyelven a Kolozsvári Állami Magyar Színház négy előadását, és a budapesti Vígszínház egy produkcióját nézheti meg a közönség. A fesztivál részletes programja a Kolozsvári Állami Magyar Színház honlapján (huntheater.ro) böngészhető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com