Költészet napja - Száznál is több költő az idei Versmaratonon

Idén több mint száz kortárs magyar költő olvassa fel verseit április 11-én, a költészet napja alkalmából szervezett negyedik Versmaratonon, amelynek most először a felső tagozatos és középiskolai diákok is részesei lehetnek.

knA korábbi évekhez hasonlóan 12 órán keresztül, délelőtt 11-től este 11-ig váltják egymást a magyar költők a fővárosi Thália Színház Mikroszínpadán április 11-én, így ünnepelve a magyar költészet napját - mondta el Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója az MTI-nek.

A Magyar Napló Kiadó, a Magyar Rádió Zrt., a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, valamint a Magyar Írószövetség közös rendezvénye Az év versei 2014 című antológia szerzőit invitálja a nagyközönség elé. A Magyar Napló Kiadó által gondozott kötet a tavalyi esztendő termésének legjavát gyűjtötte össze.

A rádió munkatársai által vezetett Versmaratonon óránként öt-öt költő szerepel verseivel a színpadon, köztük Juhász Ferenc, Iancu Laura, Tamás Menyhért vagy Ágh István.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Korábban is előfordult, hogy egy-egy költő, például a határon túlról, nem tudott személyesen részt venni, ezért telefonon jelentkezett be, ez azonban a hangminőség miatt nem mindig bizonyult jó megoldásnak, így idén inkább előre rögzített Skype-üzenetekkel hidalják át a távolságot - ismertette a Magyar Rádió vezetője.

Ezúttal is elkészül majd a nap verse, amely úgy áll össze, hogy az elsőként felolvasó költő kezdősorához csatlakozva minden utána következő művész egy-egy sorral bővíti az alkotást, amelyből így a nap végére megszületik "egy szürreális vers".

Jónás István hangsúlyozta: a Magyar Rádióban a költészet napja kiemelt fontosságú esemény, és a Versmaratonnal is sokat foglalkoznak majd. Újdonság, hogy a Kossuth Rádió honlapján az egész rendezvényt élőben közvetítik, emellett a Belépő, A Hely és a Közelről című műsorok a nap folyamán többször is tudósítanak a helyszínről. Emellett megjelenik a program a rádió hírműsoraiban, és a rendezvény hetében az RTV Részletes címlapján is költők szerepelnek majd a lapban megjelenő hosszú interjúhoz kapcsolódva.

A köztévében a Kultikon és a Kívánságkosár foglalkozik az eseménnyel, a reggeli adás és a hírműsorok mellett.
A vezérigazgató az újdonságok között említette, hogy bármely felső tagozatos és középiskolás osztály bekapcsolódhat a Versmaratonba.

Előre elküldött e-mailben vagy videoüzenetben kérdéseket tehetnek fel a költőknek, ezeket a színpadon ki is vetítik. A legérdekesebb kérdéseket feltevő osztályok dedikált versesköteteket kapnak és arra is lehetőségük nyílik, hogy személyesen találkozzanak az érintett művésszel. Az oktatási államtitkárság tájékoztatja az iskolákat a lehetőségről, így a diákoknak és tanáraiknak lesz idejük felkészülni.

A Versmaraton 45 perces blokkjait azonnal elérhetővé, letölthetővé teszik a honlapon, így attól kezdve akár egy egy tanórát is felépíthet a pedagógus az általa kiválasztott költő felolvasására. Emellett Az év versei 2014 antológia és a Versmaratonról készített DVD is megtalálható lesz minden iskolai könyvtárban - fűzte hozzá a vezérigazgató.

Jónás István elmondta: a Versmaraton ötlete abban a meggyőződésben fogant, hogy a nagyközönség úgy tud közelebb kerülni a kortárs költészethez, ha személyesen hozzáférhetővé teszik a számára. Erre utal a rendezvény idei szlogenje is, a "Személyesen a vers". Úgy vélte, mostanra minden csatornát - a személyes megjelenést, a könyvet, a rádiót, a tévét és az internetet is - felhasználtak a cél érdekében, így már csak egy nyitott ember kell ahhoz, hogy a vers élménnyé váljon.

Megjegyezte: minden évben felajánlják a költőknek, hogy bármely, általuk kiválasztott versük felolvasását is rögzítik a színház stúdiójában, és az alkotók mindig szívesen járulnak hozzá a Magyar Rádió ily módon is gyarapodó archívumához.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a Kárpát-medence legnagyobb szabású költészet napi rendezvényének nevezte a Versmaratont, megjegyezve, hogy az írószövetség örömmel népszerűsíti a versünnepet. Elmondta, hogy a Magyar Napló Kiadó évek óta a költészet napjára időzítve adja ki Az év verseit. A kötet szokás szerint kapható lesz a Versmaratonon is, ahol rögtön dedikáltatni lehet a jelen lévő művészekkel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com