Költözik a Nyeregszemle

nyeregszemle2Hazánk egyik legnagyobb lovas fesztiválja Ópusztaszerről indult, idén már Kunszálláson került megrendezésre, jövőre pedig újabb helyszín következik, hiszen a szervezők megállapodást kötöttek a Hortobágyi Nonprofit Kft.-vel a közös folytatásról.


A rendezvényt lovas hagyományőrző és ismeretterjesztő fesztiválként definiálták 2011-ben a szervezők, amely az első két évben az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén kapott helyet, idén tavasszal azonban néhány héttel az esemény előtt a park visszalépett a rendezéstől.


A szervezőbrigád kiállt a Nyeregszemle mellett, néhány hét alatt sikerült új helyszínt találni, a kunszállási Somogyi Lovas és Szabadidőközpont adott otthont az "Árpád Népe" fantázianevet viselő rendezvénynek.


A korábbi évek tapasztalata alapján több száz lovas érkezésére számítottak a szervezők, végül 250 ló és lovasa érkezett az új helyszínre, amelyet a hirtelen változás, illetve a kedvezőtlen időjárás mellett sikernek könyveltek el. A három napig tartó fesztivál közel tízezer látogatót mozgatott meg, ami a fenti körülmények között szintén szép szám.


Azt azonban be kellett látniuk a rendezőknek, hogy a Nyeregszemlének egy olyan helyszínre van szüksége, amely tőkeerős, méretben jóval nagyobb, helyben több látnivalóval, kiegészítő lehetőséggel rendelkezik, illetve a laikusok számára is összefonódik a magyar lovas hagyományokkal.


Így került képbe a Hortobágy és rövid tárgyalások után megszületett a megegyezés, 2014-től tehát a nemzeti park pusztája várja a Nyeregszemle lovasait.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com