Koncertek, bábelőadások és kézműves foglalkozások is lesznek a pécsi gyerekfesztiválon

Számos ingyenes programmal - a többi között koncertekkel, bábszínházi előadásokkal és kézműves foglalkozásokkal - várják a családokat a kifejezetten gyerekeknek szóló pécsi Szamárfül Fesztiválra augusztus 22. és 24.

között.
Az immár tizenharmadik alkalommal, a Zsolnay Kulturális Negyedben megrendezett gyerekfesztivál szervezői az MTI-hez eljutatott csütörtöki közleményükben azt írták, hogy idén is minőségi, kreatív és élménydús kikapcsolódást kínálnak a legfiatalabbaknak, miközben a felnőtteket is játékra, közös élményekre hívják.

A fesztivál zenei fellépői között lesznek mások mellett a Rutkai Bori Banda tagjai, a JaMese, Bognár Szilvi, Bíró Eszter, Bolba Éva és a JAZZterlánc valamint Mihályi Réka Masni és Pocó című produkciója is hallható lesz.

A negyedben működő Bóbita Bábszínház idén több saját produkcióval készül, köztük egy új bemutatóval, az Ali király ünnepi vacsorájával. A helyi bábszínészek mellett a fesztiválra érkezik a Kavicstársulat, a Füge Produkció, valamint Sarkadi Bence, Magyarország nemzetközi hírű marionettmestere is.

Visszatér a Zsolna és az Eozin-gyár című interaktív mesevilág, ahol a gyerekek maguk is részesei lehetnek a Zsolnay-negyed rejtélyeinek, emellett népmeseprogramok, népi játszóház, élőszavas mesemondás és diavetítés is várja a látogatókat - sorolták a közleményben.

A fesztivál egyik népszerű elemeként idén is kipróbálhatók lesznek gurulós, pedálos játékok: gokartokat, traktorokat, squadokat, pónicikliket és kisautókat is vezethetnek a gyerekek. A mozgékonyabbakat vívásoktatással, trambulinnal várják, de lesz állatsimogató, sakk, robotika és kézműveskedés is.

Este pizsamás sétát tartanak, amelyen mesebeli lényekkel elevenedik meg a csillagfényes Zsolnay-negyed, miközben a résztvevők emlékeket gyűjthetnek vándortarisznyájukba. A rendezvény részletes programja a www.szamarfulfesztival.hu oldalon olvasható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com