Koncertek és néptáncos hétvége Békés megyében

Kenyérszenteléssel, gyerekeknek szóló játszóházakkal, koncertekkel és több településen tűzijátékkal ünneplik meg augusztus 20-át a Békés megyei városokban. Gyulán háromnapos programsorozatot szerveznek a néptánc jegyében - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.A békési megyeszékhelyen a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar térzene koncertjével indulnak az ünnepi programok, a katonai tiszteletadást és zászlófelvonást ökumenikus kenyérszentelés és áldás követi. A délelőttöt a Balassi Táncegyüttes műsora zárja.
    

Délután két bűvészbemutató is szórakoztatja a közönséget, és fellép Gulyás Attila és zenekara. Este két ingyenes nagykoncert várja a Szent István térre kilátogatókat: az Ivan and the Parazol és a Beatrice lép fel.

Népi játszóház és -vásár, kézműves foglalkozások és ugrálóvárak egész nap várják a főtérre kilátogatókat.
    

Békéscsabán az önkormányzat közlése szerint idén a tűzijáték elmarad. Gyulán a néptánc jegyében szervezik meg az ünnepi hétvége programjait. Már pénteken elkezdődik a Viharsarki tánckavalkád, bemutatkoznak a regionális néptáncegyüttesek a vár előtti téren. A belvárosban megemlékeznek Halmos Béla népzenekutatóról gyulai házánál.
    

Szombaton a Békéscsabai Napsugár Bábszínház és a Bab óriásbábos Társulat lép fel, Csonka Ferenc és zenekara ad matinét, majd a Por zenekar koncertezik. Takács Árpád megyei főispán mond beszédet, utána a Kiss Kata Zenekar és a Matyó Táncegyüttes lépnek fel. A programot a fürdővárosban tűzijáték zárja. Vasárnap kora este ismét Viharsarki Tánckavalkád lesz a Suttyomba zenekar kísérete mellett, este pedig a Duna Művészegyüttes és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója tekinthető meg ingyenesen: a Makovecz Imre emlékére készített Héttorony című előadást a Tószínpadon mutatják be.
    

Szarvason több helyszínen zajlanak az ünnepi programok egész nap. A Szárazmalomban bemutató őrlés, a Tessedik Sámuel Múzeumban Melis György-emlékverseny lesz, mindkettő belépődíjas. A városi strandon megrendezik a 3. Trianoni Emléktusát és a 33. Szent István napi távúszást; este a Holt-Körös mellett lampionos-fáklyás felvonulás lesz.
    

A főtéren az ünnepi kenyéráldást tűzijáték, majd Ganxsta Zolee és a Kartel koncertje követi. Orosházán a gyopárosfürdői Parkfürdőben este Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra lép fel, majd ott is tűzijáték zárja az ünnepi programot. Augusztus 20-a Magyarország hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik - Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott - főünnepe. 1991-ben az Országgyűlés a nemzeti ünnepek közül kiemelve állami ünneppé nyilvánította.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com