Koncertek októberben a fertődi kastélyban

Eszterháza Meets Jazz néven október 13. és 26. között három előadásból álló koncertsorozatot tartanak a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházában, ahol egyebek mellett születésének századik évfordulója alkalmából Leonard Bernstein zongoraművészről és karmesterről is megemlékeznek - hangzott el az eseményt bemutató sajtótájékoztatón szerdán Fertődön.Rácz Márton, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont zenei vezetője elmondta, hogy az improvizáció mindig is fontos elme volt a zeneművészetnek, aminek a mai megfelelője a dzsessz.

A cél, hogy Eszterháza olyan zenei csemegéket nyújtson a látogatóknak az országban és a régióban, amelyek egyedülállóak.

    
A koncerteket részletezve elmondta, hogy október 13-án "kikacsintással kezdődik" a koncertsorozat. Leonard Bernstein volt az első olyan zeneszerző, akinél nem lehet szétválasztani az általa leírt kotta és az improvizáció kapcsolatát. A koncertet videobejátszások is színesítik, köztük lesznek olyanok is, amelyeket Magyarországon még nem játszottak a televíziók.
   

Ezen a koncerten olyan musicalekből hangzanak el darabok, mint a West Side Story, a Peter Pan vagy a Candide. Közreműködik majd a 2005-ös montreux-i énekverseny győztese, a Junior Prima-díjas énekesnő, Szőke Nikoletta és Gájer Bálint. Október 21-én Ludwig van jazz néven a Sárik Péter Trió lép fel, akik Beethoven darabjait játsszák újragondolva, de megtartva eredeti üzenetüket és hangulatukat.
    

A harmadik koncert október 26-án lesz Határok nélkül címmel. A Liszt- és Kossuth-díjas Borbély Mihály barátaival, Lakatos Györggyel, Oláh Kálmánnal és Horváth Balázzsal egy egyszeri és megismételhetetlen örömzenélést tartanak, ahol klasszikusokat dolgoznak fel. Ezen a koncerten mindig más művész viszi majd a prímet, a többiek pedig csatlakoznak hozzá - mondta Rácz Márton.
    

A zenei vezető kitért arra is, hogy az adventi időszakban november 30-án a Kaláka együttes ad koncertet a kastélyban, fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából. Azon a koncerten olyan köntösbe kerülnek a Kaláka dalok, amelyek a kastély hangulatához illenek. December 8-án pedig Zsédenyi Adrienn ad unplugged koncert.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com