Konferenciát rendeznek a költőfejedelmre emlékezve Budapesten

Arany János változó időkben címmel konferenciát rendez a 200 évvel ezelőtt született költőfejedelem tiszteletére április 8-án, szombaton a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Magyarországi Református Egyház Budapesten. A kortársak és az utókor Arany János költészetéről alkotott értelmezéseit tárgyaló egész napos tanácskozáson előad többek között Szörényi László a költőről alkotott irodalomtörténeti kép változásairól, Toldi Éva Arany János és a szerb irodalom kapcsolatáról, Fűzfa Balázs pedig Arany János balladáinak grammatikai metaforáiról - közölték a szervezők az MTI-vel.


Imre László Arany János kálvinizmusáról, Géher István az Őszikék balladákról fog beszélni a konferencián. Szintén hallható lesz Papp Kinga A bűn misztériuma Arany János balladaköltészetében, valamint Kovács Gábor A születő gondolat Arany János költészetében című előadása - áll a közleményben. Arany János és unokája, Szél Piroska kapcsolatáról Kiczenko Judit ad elő, míg Adamikné Jászó Anna a szerző epikája alapján Humor, derű és bölcsesség az érvelésben címmel fog beszélni.


Mint írják, a budapesti rendezvény folytatásaként tudományos tanácskozást rendeznek a témában május 27-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is. Emellett a szervezők 2017 őszén egy református középiskolásoknak szóló balladamondó szavalóversennyel is megünnepli az emlékévet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com