Konferenciával emlékeznek Oláh Jánosra a PIM-ben

Életmű-konferenciával emlékeznek pályatársai, tisztelői Oláh János (1942-2016) József Attila-díjas magyar költőre, íróra és szerkesztőre a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) csütörtökön Budapesten."Sok nemzedéktársával ellentétben Oláh János sosem dugta a fejét a homokba, kritikusa és krónikása is lett egy olyan embertelen korszaknak, amelyben a sokáig a magyar nép gerincét adó parasztságot szétzüllesztette az egyre bénítóbb hazugságba lealjasodó hatalom" - fogalmazott a konferencia megnyitásakor Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke.

  
Oláh Jánost kérlelhetetlen igazmondása, szociális érzéke, az elesettekért küzdő humanizmusa, az árulókat és cinkosokat kimérten leleplező, bosszúvágytól mentes erkölcsi példamutatása Móricz Zsigmond, Németh László, Illyés Gyula és Nagy László örökösévé avatta - tette hozzá. Kiemelte: Oláh János sokoldalú lírája ugyanúgy merített a népköltészetből, az avantgárdból, a kuruc kötészetből és az egzisztencialisták létélményéből is. Költői nyelvezete egyszerre realista és látomásos, filozofikus és ábrázoló jellegű.
    

Prózaírói munkásságát a 60-as években indult nemzedék úttörői között kell számon tartani - mondta Szentmártoni János. "Oláh János nyomatékos és súlyos ember volt, életművét azonban a magyar irodalomtörténet és irodalmi tudat még mindig nem ismeri eléggé" - hangsúlyozta Jánosi Zoltán, a tanácskozást szervező Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője.
    

Jánosi Zoltán előadásában Oláh János életművének műnemi és műfaji összetettségéről beszélt, Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész Oláh János, nemzedéke lelkiismerete címmel adott elő a konferencián. Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának vezetője, Oláh János özvegye a szerző líranyelvéről; Bertha Zoltán Oláh János intellektuális költészetéről, Vári Fábián László a Kilencek költőcsoport idén 50 éves, nagyhatású Az elérhetetlen Föld című antológiáról; Kondor Péter János Oláh János regényeiről, Stamler Ábel az életmű recepciójáról ad elő a konferencián.
    

Oláh János tiszteletére november 22-én a Magyar Napló Könyvesboltban emlékestet szerveznek, amelyen kihirdetik a kiadó novellapályázatának eredményeit, és átadják Az év legsikeresebb szerzője-díjat is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com