Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közönség.

Bérczes László az MTI-nek elmondta, hogy régóta ismeri Törőcsik Marit, nagyra tartja, többször is készített vele nagyobb interjút, és amikor a színésznő elvállalta az általa szervezett Ördögkatlan Fesztivál védnökségét, jobban is megismerhette.

torocsik-mari-original-53595

Mint hangsúlyozta, Törőcsik Mari rendkívüli tehetség, és azon kivételes emberek közé tartozik, akikből sugárzik a felülemelkedés képessége.

"Amikor pontosan ennek hiányát tapasztalom ebben az országban folyamatosan, akkor azt érzem, hogy fontos lehet ebből a szempontból is ez a könyv, hogy lehet így is.

Lehet úgy is, hogy valaki nem irigykedik a másikra, ha valami jóval találkozik, hanem örül" - mondta, hozzátéve: teli vagyunk panaszkodással és nyavalygással, ahelyett, hogy örülnénk az életnek.

Kiemelve Törőcsik Mari tehetségét, személyisége erejét, nagyvonalúságát és életszeretetét, Bérczes László hangsúlyozta: azt szerette volna, hogy amíg valaki ezt a könyvet olvassa, úgy tudjon a világra nézni, ahogy Törőcsik Mari.

A szerző - aki már Kovács Lajosról, Tompa Miklósról, Paál Istvánról és Cseh Tamásról is készített hasonló kötetet - felidézte, hogy Törőcsik Marit nehéz volt rábírni a beszélgetőkönyv elkészítésére, de beszélgetni vele már nem volt az, ajándék volt minden találkozás.

Az interjúk egy része Budapesten, többsége a színésznő velemi házában készült, főként tavaly nyáron, amikor időnként "beköltözött az életébe". Több mint húsz "hivatalos" beszélgetés, és sok együtt töltött idő nyomán született a könyv.

A több mint négyszáz oldalas kötet végén megtalálható Törőcsik Mari filmes és színházi szerepeinek eddigi legpontosabb felsorolása is. Bérczes László szerint ugyanakkor a beszélgetéseknek nem az volt a céljuk, hogy megtudja az olvasó, mi hogyan történt pontosan, a könyv egy ember gondolatait, emlékeit adja vissza, azt, ahogyan ez az ember a világra néz.

A kötetben 70-80 fotó is szerepel, amelyeknek egy része a kétszeres Kossuth-díjas színésznő pályájának állomásait, másik része pedig civil életét - gyerekkorát, faluját, cannes-i szereplését - mutatja be, ahogy a beszélgetésekben is keverednek a szakmai és a személyes történetek.

Törőcsik Mari visszaemlékezik például arra, amikor gyerekként várták édesapjukat a háborúból, az első színpadra lépésre a Nemzetiben, a Zsótér Sándor rendezővel való munkára, de a Kádár Jánossal való első találkozásra is.

A kötet izgalmas lehet annak is, aki nem ismeri Törőcsik Marit, mert a szöveg kacskaringós, ide-oda ugráló, a jelent és a múltat mindig keveri - mondta a szerző, hozzátéve, hogy a könyv kizárólag új interjúkat tartalmaz, a Színház és a Jelenkor című lapokban megjelent korábbi beszélgetéseik nem kaptak helyet benne.

Törőcsik Mari az MTI-nek elárulta: nem akarta, hogy könyvet írjanak róla, nem is engedte meg senkinek, de végül lánya rábeszélte.

"Azt mondta: nézd mama, én soha nem szoktam neked ilyeneket mondani, de nálad nagyobb karrier nem nagyon volt, mert előtted leborult Tennessee Williams, tőle kaptad az Arany Pálmát, a páholyodhoz Jean Cocteau járt kezet csókolni, világlapok írtak rólad a Timestól a Le Monde-ig, és semmi Magyarországon erről meg nem jelent.

Először nem akartak elfogadni színpadon, de te ott is győzedelmeskedtél. Hadd írjon rólad a Bérczes egy könyvet, hogy ha te már nem leszel, és hülyeségeket írnak rólad, azt tudjam mondani, hogy itt van a könyved" - idézte fel a színésznő.

Mint mondta, a könyv még nem volt a kezében, de a borítón látható képekkel elégedett. "Ha olyan jó lenne a könyv is, mint a két fotóm, akkor boldog lennék" - tette hozzá.

Az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelenő kötetet pénteken mutatják be a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán, ahol Törőcsik Marival és Bérczes Lászlóval Veiszer Alinda beszélget. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

MTI

Hozzászólások

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

http://ujhazak.com