Könyv jelent meg Érdi Tamás történetéről

Akinek a madarak is Chopint énekelnek címmel Érdi Tamás zongoraművész történetéről jelent meg kötet a Corvina Kiadó gondozásában - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.A tehetséges vak zongoraművész pályáját rajzolja meg édesanyja, Érdi Szabó Márta ismert televíziós személyiség, a Cimbora és számos más, főleg gyermekeknek szánt kultúrműsor szerkesztője - hangzott el a műsorban. Tamás apja, Érdi Sándor, szintén televíziós műsorokat szerkesztett.

    
A könyv végigkíséri Érdi Tamás nem mindennapi sorsát születésétől egészen a világhírig. É. Szabó Márta felidézte, hogy Érdi Tamás öt és félhónaposan jött a világra koraszülöttként, egy későbbi vizsgálaton derült ki, hogy vak. Zenei tehetségének legelső jelei már egészen kiskorában jelentkeztek. Ötévesen úgy hallotta, hogy a madarak Chopint énekelnek neki, innen származik a könyv címe - mesélte édesanyja. Ezt követően rengeteg küzdés árán vált világszerte ismert zongoraművésszé.
    

Fiunk történetével erőt szeretnénk adni azoknak, akik különféle hátránnyal élnek a világban - mondta É. Szabó Márta. A kötetet december elsején mutatják be a Rózsavölgyi Szalonban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com