Könyvbemutatók, irodalmi estek, felolvasó maraton és Himnusz-mondó verseny Bács-Kiskun vármegyében

Könyvbemutatókkal, irodalmi estekkel, hangversenyekkel, felolvasó maratonnal és Himnusz-mondó versennyel ünneplik Bács-Kiskun megyében a magyar kultúra napját.Kecskeméten Gyökerek és szárnyak címmel Csík János tart előadást január 17-én a Katona József Könyvtárban. A népzenész beszél egyebek mellett pályája alakulásáról, a Csík Zenekar hagyományőrzésben betöltött szerepéről, illetve a magyar népi kultúra identitáserősítő jelentőségéről. A programon a kecskeméti magyar kultúra napi eseményeket Szemereyné Pataki Klaudia polgármester nyitja meg.

A Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban január 22-én felolvasó maratont szerveznek Jókai Mór műveiből, de lesz rendhagyó irodalom óra is, amelynek keretében Székelyné Kőrösi Ilona történész, etnográfus Jókai Mór gyermek- és diákéveiről beszél hallgatóságának.
A Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén Egy eltűnt nép nyomában - Az avarok élete a Duna-Tisza közén című kiállításhoz kapcsolódó, azonos című kötet bemutatásával ünnepelnek.

A magyar kultúra napja alkalmából Elődök és utódok címmel a Kodály Iskola művésztanárai adnak koncertet intézményükben a XX. és XXI.

századi kortárs magyar művekből.

A Ruszt József Stúdiószínházban ezen a napon mutatják be a Kecskeméten is alkotó Geszler Mária keramikusművészről készült A porcelán emlékezete című portréfilmet. A Bozsó Gyűjtemény ingyenes tárlatvezetésre várja látgatóit, hogy izgalmas műtárgytörténetekbe avathassák be az érdeklődőket. A Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteménye Bárth János néprajzkutató, történész két új, a Népesség, társadalom, egyház - Negyven tanulmány a Duna-Tisza közéről, valamint a Dunatáji vallomások című köteteinek bemutatójával emlékezik január 24-én.

Szintén ezen a napon a könyvtár slam poetry versenyt hirdet, amelyen a résztvevőknek a Himnusz, a Ferenc, a kézirat és a hagyomány szavakat kell beleszőniük verseikbe és előadni a zsűri, illetve a közönség előtt. Baján a magyar kultúra napja előestéjén Évgyűrűk 20 címmel nyílik kiállítás, a Nyíregyházi Nemzetközi Fametsző Művésztelep gyűjteményéből a Bácskai Művelődési Központban. Ünnepi köszöntőt Bari Bernadett polgármester mond, majd a kiállítást N. Kovács Zita művészettörténész nyitja meg.

Másnap, január 22-én Varázslatos lények - vámpír, lidérc, farkasember és egyéb hiedelmek címmel Csanádi Viktor Holló hiedelemkutató, lelkipásztor tart előadást. Jánoshalmán január 24-én a Hangnyüvők Zenekar zenés, irodalmi estjével emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról az Imre Zoltán Művelődési Központban és Könyvtárban.

Kalocsán a Himnusz születésének évfordulója alkalmából január 22-én a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub - a Kalocsa Kamarakórus férfikarának közreműködésével zajló - kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket a helyi könyvtárba. Ezt követően pedig a Simly The Brass Quintett ad koncertet. Kiskőrösön január 21-én a Turay Ida Színház Örömszülők című vígjátékát nézhetik meg a Petőfi Sándor Művelődési Központba látogatók. Másnap, január 22-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Gyűjteményéből rendezett "…S ki tetteiben megemlegettetik, az halhatatlan lesz" című kiállítást Dezső Dóra versmondó és Szűcs Miklós népdalénekes Magyar vagyok című előadása követi. A programokat ünnepi hangverseny zárja a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában.

Kiskunfélegyházán a magyar kultúra napja alkalmából január 21-én Válogatás kiskunfélegyházi alkotók munkáiból címmel nyílik kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban. A tárlatot Eszik Alajos grafikusművész nyitja meg.

Másnap, január 22-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban Agyag és csipke címmel Veréb Judit keramikus kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket. Az intézmény a középiskolásoknak szervezett Himnusz-mondó versenynek is otthont ad.

Kiskunhalason a Városi Filmszínházban január 22-én Színes orchideák címmel Kautzky Armand és Hűvösvölgyi Ildikó estjével ünneplik a magyar kultúra napját. A műsorban az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület fiataljai mellett a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának diákjai is közreműködnek.

Kiskunmajsán a január 22-én Virágné Szines Ilona alkotóművész Üzenetek… című kiállítását Patkós Zsolt polgármester nyitja meg, majd az est Kis György, a helyi Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium diákja, saját verseiből álló kötetének bemutatójával folytatódik a Konecsni György Művelődési Központban.
Tiszakécskén a városi könyvtárban a Cseh Tamás Projekt ad koncertet január 22-én. A zenekar 2014-ben azzal a céllal alakult, hogy Cseh Tamás és Bereményi Géza zenei és költői örökségét ápolják.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com