Könyvhét - Széles műfaji spektrumon kínál újdonságokat a Hungarovox Kiadó

Jubileumi Baranyi Ferenc-versválogatással, regényekkel, új verseskötetekkel és egy olasz mártírokról szóló monográfiával készül a Hungarovox Kiadó a csütörtökön kezdődő 85. Ünnepi Könyvhétre.

hvA kiadó tájékoztatása szerint 13 újdonságuk között van a Baranyi Ferenc költői indulásának hatvanadik évfordulójára megjelentetett, Írások a falon című válogatáskötet, amelyben minden évből kiemelik azt a verset, amelyik az adott esztendő "terméséből" a leginkább jellemző a Kossuth-díjas költőre.

Bíró József Stromatolite című kötetében az új évezred elejét jellemző értelmiségi közérzetről tudósít letisztult hangon, kivételes formafegyelemmel.

Szintén kötött formájú, de könnyedebb hangvételű Fecske Csaba József Attila-díjas költő kötete, a gyermekverseket tartalmazó A sivatag hajója. A szépen illusztrált válogatáskötetben főként a dallamos-rímes, könnyen érthető, nyelvben lubickoló, derűt árasztó verseit gyűjtötték össze.

Oláh András két drámája is megjelenik: A szökevény és Az utolsó játszma című darabokban az író Batthyány Lajos, illetve Tisza István egykori miniszterelnököt állítja a középpontba.

A művek sorsfordító és véres októberek emlékének felidézésével szólnak hazáról, hitről, szabadságról, megalkuvást nem ismerő kitartásról - írja a kiadó.

Míg Ballai László Az erdélyi dáma című regényében a 16-17. század fordulójába repíti az olvasót, hogy Báthory Zsigmondné szemszögéből láttassa az eseményeket, Bistey András A kápolna című műve 1957-ben játszódik, egy temetői kápolna freskóinak elkészítését, egyúttal egy művész újjászületését bemutatva.

Tíz év írásaiból válogat Lajtos Nóra A tiszta beszéd varázsa című könyve: a tanulmányokat, kritikákat, recenziókat tartalmazó kötetben Sánta Ferenc és Szilágyi Domokos műveiről, Görömbei András, Olasz Sándor, Petrik Béla, Oláh János és Farkas Gábor könyveiről is olvashat az érdeklődő.

Madarász Imre újra az olasz kultúrába kalauzolja olvasóját Két máglya című monográfiájában, amelyben a legnagyobb olasz hitszónok, Girolamo Savonarola és a legnagyobb olasz filozófus, Giordano Bruno tragikus sorsának, vértanúságának összehasonlító elemzését végzi el.

Új kötettel jelentkezik emellett a hevesi megyeszékhelyhez kötődő művészeket bemutató emlékkönyv-sorozat, az Egri jubileumok. A Cs. Varga István szerkesztette "Agyagedénybe zárt Isten-sugár" - In memoriam Gárdonyi Géza című könyvben mások mellett az író déd- és ükunokája is vall a bennük élő Gárdonyi-képről.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com