Könyvhét - Szép versek 2015 - 93 mai magyar költő versei az antológiában

Kilencvenhárom mai költő művei szerepelnek a magyar költészet egyéves termésének legjavát bemutató Szép versek 2015 című antológiában, amely minden évben hagyományosan az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában.

szépvSzegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője az MTI-nek elmondta: az idei kötet összeállításakor mérlegelnie kellett, hogy a kötetbe kerülő művek viszonylag teljes képet adjanak az elmúlt év magyar költészetéről, ugyanakkor a legjobbakat válogassa ki.

"Akkor vagyok szerencsés helyzetben, amikor a két a dolog fedi egymást" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy napjaink magyar lírájában sokféle vers születik, amelyek az idei válogatásban gyakran párbeszédbe kerültek egymással.

A szerkesztő felhívta a figyelmet arra, hogy sok generáció kapott helyet együtt a kötetben a 89 éves Vasadi Péter versei mellett a huszonéves Szenderák Bence költeményei is olvashatók benne. Jó pár év kihagyás után újra bekerült a válogatásba Bereményi Géza, Nádas Péter vagy Kukorelly Endre, aki sok év után tavaly publikálta összegyűjtött verseit.

Markó Béla és Kántor Péter egy-egy Vincent van Gogh-festményről született leíró költeménye is helyet kapott a válogatásban, amely elképzelhetetlen Ágh István vagy Oravecz Imre költeményei nélkül - mondta a szerkesztő.

Emlékeztetett arra, hogy az antológiában szereplő műveknek reflektálniuk kell az előző évek történéseire, ezért az idei válogatás sem feledkezik meg a 2014 februárjában elhunyt Borbély Szilárdról. Míg a tavalyi könyvet a tragikus hirtelenséggel elhunyt költő, író emlékének ajánlották, addig az idei kiadás a költőtársak gyászverseit tartalmazza.

"A kötetnek egyszerre kell elindítania a fiatalokat, megmutatnia a középnemzedéket és az idős alkotókat" - hangsúlyozta Szegő János, felhívva a figyelmet a kiadásban először szereplő, 1929-ben született Szili Józsefre, aki irodalomtörténészként dolgozott és csak néhány éve kezdett el verseket írni.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com