Könyvvásárral és könyves workshopokkal is készül a költészet napjára a Kiscelli Múzeum

Versfelolvasással, előadásokkal, épületsétákkal, tárlatvezetésekkel, kemogram és fotókönyv készítő workshoppal valamint könyvvásárral is várja a látogatókat a Kiscelli Tavasz programsorozat keretében szombaton a Kiscelli Múzeum.Április 11-én, a költészet napja alkalmából szavalással indul a program: a Városi táj 1974-1989. Progresszív fotók Budapestről című kiállításon részt vevő fotóművészek által választott verseket Takács Nóra Diána, az Örkény István Színház művész adja elő a kiállítás terében - olvasható a múzeum keddi közleményében.

Ezt követően tárlatvezetést tart a kiállításban Surányi Mihály, a Fotóművészet folyóirat főszerkesztője, aki bemutatja többek közt a városi tájképpel foglalkozó korabeli fotográfusok munkáit, beszél a fotográfia megújításának igényéről a korszakban, a dokumentarista fotóról és a sorozatokról, a fotóesszé műfajáról és a városvíziókról is.

A telefonálás technika- és kultúrtörténete című időszaki kiállításban lehet megismerkedni a telefon és a telefonhálózatok létrejöttével, az ehhez kapcsolódó infrastrukturális újításokkal, a nyilvános telefonok megjelenésével, valamint, hogy milyen hatása volt a telekommunikációnak a társadalomra és a kultúrára a 20. században. A kiscelli kolostort bejáró sétán nemcsak az épület történetét, de a kolostor kriptáját is meg lehet majd ismerni.

Délután Barakonyi Szabolcs záró tárlatvezetése lesz az ÁRVA - A történelem torkában című kiállításon, amely Nemes László 1957-ben készült filmjének kulisszatitkaiba enged betekintést. Ezt követi az Illatszilánkok - A Vértessi-család hagyatéka pop-up kiállítás első tárlatvezetése, amelyen a látogatók 14 állomáson keresztül ismerhetik meg a világ egyik legjobb illatszer-kereskedő családja négy generációjának 1860-1930 közötti történetét.

A nap során workshopokat is tartanak. A kemogram programon résztvevők létrehozhatnak egy olyan új fekete-fehér világot, tájat, amit akár szívesen behelyeznének egy régi városi környezetbe is, a fotóalbum-készítő műhelyfoglalkozáson pedig könyvkötészeti technikákat lehet majd elsajátítani. A napot könyvvásár is kíséri, ahol az időszaki kiállítások katalógusait, művészetelméleti és várostörténeti kiadványait, valamint monografikus köteteket lehet megvásárolni kedvezményes áron.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com