Koprodukciós Csehov-előadás készül a Békéscsabai Jókai Színházban

Csehov két egyfelvonásosát gyúrja össze a Békéscsabai Jókai Színház, az Aradi Kamaraszínház és a Teatrul Carousel koprodukcióban készülő előadása - közölte a békéscsabai teátrum csütörtökön közleményben az MTI-vel.Mint írták, a három színház együttműködésében létrejövő előadás a nagy orosz drámaíró két egyfelvonásosát, a Leánykérést és a Medvét ötvözi egy történetté. Az előadást Sandu Grecu, a Moldovai Köztársaság korábbi kulturális és vallásügyi minisztere, a kisinyovi Satiricus Nemzeti Színház igazgatója rendezi, és Czitor Attila, Kopanyicza András, Liszi Melinda, Tarsoly Krisztina, Tege Antal, a Teatrul Carousel ügyvezető igazgatója, valamint Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház direktora játszanak benne.

A Magyarországi Románok Országos Önkormányzata (MROÖ) mintegy egy éve kezdett együttműködésbe a Teatrul Carousellel, valamint a Gyulán működő Országos Román Művelődési és Közösségi Házzal az első magyarországi román nemzetiségi színház létrehozása érdekében.

Kozma György, az MROÖ elnöke emlékeztetett arra, hogy több nemzetiségnek is van saját színháza Magyarországon. Régi vágyuk valósulna meg azzal, ha a hazai románság teátruma is létrejönne, amely új színt vinne a közösség kulturális életébe - tette hozzá.

A magyarországi nemzetiségi színházak fontos szerepet játszanak a különböző kulturális identitások megőrzésében és előmozdításában. Tevékenységük révén hozzájárulnak a kulturális sokszínűség megőrzéséhez és a különböző közösségek közötti párbeszédhez is - húzta alá.

A darab bemutatója március 24-én lesz a békéscsabai színházban, ezt követően Aradon játsszák. Az előadást a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com