Korhű ruhás tárlatvezetés, koncertek és gyermekprogramok a Liszt Múzeumban

Idén is részt vesz a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozaton a Zeneakadémia Liszt Múzeuma, ahol szombaton jelmezes tárlatvezetés, koncertek és múzeumpedagógiai foglalkozások várják az érdeklődőket - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.Az Andrássy úton található intézmény állandó kiállítását 16 óra és éjfél között lehet megtekinteni a rendezvény részeként, 19 és 21 órakor korhű ruhába öltözött munkatársak mutatják be a Liszt Ferenc egykori lakásában található legérdekesebb tárgyakat, bútorokat, képeket és hangszereket - olvasható a közleményben.
    

Mint írják, a gyermekeket 16 és 20 óra között zenés-játékos múzeumpedagógiai foglalkozások várják, a koncertek pedig egészen késő estig követik egymást, a program előtt az erkélyről Kovács Tamás trombitafanfárja hívja a közönséget. A tájékoztatás szerint délután a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjének fiatal zongorista növendékei lépnek fel Liszt, Chopin, Schubert, Bartók és Csajkovszkij műveivel, ezt követően Korossy-Khayll Csongor hegedűművész, Devich Gergely csellóművész és Balogh Ádám zongoraművész játszik Mozart- és Dvorák-triókat, majd a Mendelssohn Kamarazenekar muzsikál névadójuk mellett Arenszkij, Holst és Bantock szerzeményeiből.
    

Késő este a Zeneakadémia Ének Tanszékének hallgatói lépnek színpadra áriákkal és dalokkal, mások mellett Monteverdi, Bach, Händel, Mozart és Brahms kompozícióiból válogatva. A részletes műsor a www.lisztmuseum.hu portálon olvasható, a rendezvénysorozatra érvényes karszalag pedig megvásárolható a Liszt Múzeum jegypénztárában vagy online, a www.jegymester.hu weboldalon - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com