Koronázási Ünnepi Játékok
Székesfehérváron 2014. augusztus 16. és 19. között rendezik meg immár második alkalommal a történelmi összművészeti rendezvénysorozatot.
Idén Szent (I.) László (1077-1095) király életét és korát választották központi témául. Az első idei program az óriásbáb-készítő alkotótábor volt. Öt székesfehérvári iskola diákjai készítettek koronákat, ékszereket, kardokat és öveket. A munkát Somogyi győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész és Grossschmid Erik Blattner Géza-díjas bábtervező irányította. Az Árpád-házi királyokat és családtagjaikat bemutató gyűjtemény új tagokkal gazdagodott: Szent László királyon kívül I. (Magnus) Géza király, László felesége, Adelhaid, lányuk Piroska és Salamon király alakjaival. Piroska a görögkeleti keresztény egyház szentje lett, akit Eiréne néven tisztelnek. Képmása a bizánci Hagia Sophiában látható.
A közel öt méter magas bábokat az augusztus 20-i felvonuláson csodálhatják meg az érdeklődők. A bábokat a "Rajzolni király!" elnevezésű pályázatra érkezett zászlókkal egészítik ki.
Az idei programfolyam újdonsága a középkori piac. A helyszín a Janicsárkert lesz, ahol a helyi termelők, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete, az Őskultúra Alapítvány és a szabad Színház eleveníti mg a középkori világot. Lesznek vásári mutatványosok, középkori játékokat elevenítenek meg, de sárkányfű árus is ajánlja majd portékáját.
A Fény utca 1200 négyzetméteres területen Európa legnagyobb mozgó történelmi képregényén Szent László király legendáriumalesz látható esténként, nappal pedig "Rajz utcává" alakul. Előrerajzolt vásznakon lehet majd újraszínezni korábbi pályázat nyertes műveit a Fő utcán.
Mihályi Győző szertartásmester, Makranczi Zoltán, mint László király és Blaskó Péter mint koronázó érsek játssza a koronázási szertartást és László király életének más epizódjait korhű díszletek között modern látvány- és fénytechnikával Szikora János rendezésében a Nemzeti Emlékhelyen. Az előadás három alkalommal tekinthető meg.
Musica Sacra címmel Miklósa Erika lép fel a Középkori Romkertben. Vendégfellépők között szerepel Dolhai Attila, a Quartett Escualo, Szlama László, Tóth László, közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Drahos Béla vezetésével.
www.koronazas.hu

Hozzászólások