Kortárs alkotásokat adományozott a MANK közgyűjteményeknek

Tizenkilenc olyan alkotást adományozott magyar kortárs művészekkel foglalkozó közgyűjteményeknek a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK), melyek a szervezethez tartozó műteremlakásokban születtek.mankAz alkotásokat pénteken vehették át a gyűjtemények képviselői a szentendrei Régi Művésztelepen működő MANK Galériában.

Az eseményen Hóvári János, a MANK főigazgatója kiemelte: az állam célja, hogy a közgyűjtemények gyarapításának költséges terhét enyhítse és szakértők által kiválasztott, kvalitásos műalkotások ajándékozásával járuljon hozzá a magyar kortárs művészeti múzeumok szakmai munkájához.

A főigazgató elmondta: az ötmillió forintos értéket meghaladó felajánlás keretében idén 15 művész 19 alkotása kerül 8 múzeumhoz, köztük a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumhoz, a kecskeméti Katona József Múzeumhoz, de gyarapodik mások mellett a váci Tragor Ignác Múzeum, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum vagy a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum is.

Hóvári János felidézte: 2014 óta új rendszerben bérelhetik a művészek a MANK műteremlakásait, a bérlés határozott időre, 3 évre szól, amely meghosszabbítható. Az alkotók a bérlői időszak alatt évente egy alkotást adományoznak a MANK-nak, a három év alatt az alkotások értékének el kell érniük az ötszázezer forintot.

A főigazgató elmondta: az elmúlt évben valamennyi érintett gyűjteményt felkerestek, jelenleg több mint 20 olyan intézmény van, amely fogadni szeretné a műveket. Hozzátette: abban az esetben, ha egy alkotásra több intézmény is jelentkezik, szakmai grémium dönt.

A pénteki eseményen a többi között Bíró Sándor, Lengl Orsolya, Nagy Kriszta vagy Melkovics Tamás alkotásait vehették át az intézmények képviselői.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com