Kottakalózok: rajzfilm a szerzői jogi ismeretterjesztésért

Kottakalózok címmel készített tematikus rövid rajzfilmsorozatot egy jogász, zenész és grafikus szakemberekből összeállt csapat. A kezdeményezés célja, hogy a zeneipar iránt érdeklődő fiatalokat megismertesse az őket érintő jogi alapokkal.Az ötrészes sorozat egy állatok - Cali, a vegetáriánus hópárduc; Vic, a basszusgitáros kolibri; Steve, a frontsün és Pete, a színváltós gyík - által alkotott zenekar életén keresztül enged bepillantást a szerzői jog mindennapjaiba - szerepel a produkció által az MTI-hez  eljuttatott közleményben.

    
Mint írták, a projektet megálmodó Mezei Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese gondolta úgy, hogy a fiatal zenészeknek, dj-knek és elektronikus zenekészítőknek így tudja a legbefogadhatóbb módon megmutatni a zeneipart érintő jogi alapokat a demókészítéstől a turnéig.
   

"A rajzfilmsorozat a lehető legegyszerűbben, mégis pontosan próbálja visszaadni a szerzői jog szerepét a zenei alkotómunkában. A rajzfilm kísérlet egy társadalmilag, gazdaságilag és jogilag is jelentős kérdés egyszerű, fogyasztható, színes bemutatására. A társadalom alapvető érdeke a tudatos fogyasztók körének bővülése, ezért tesz ez a rajzfilm" - idézte Mezei Pétert a kommüniké.
    

Az alkotómunka az Igazságügyi Minisztérium által kiírt pályázat keretén belül, a szegedi InfoCopy diákkör tagjainak bevonásával készült. A sorozat a Youtube videomegosztó portálon érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com