Kovács Zoltán: folyamatban van a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezése (2. rész)

Folyamatban van a 2021-ben Budapesten megnyíló "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezése - tájékoztatott a rendezvényért felelős kormánybiztos pénteken Kápolnásnyéken.Kovács Zoltán tájékoztatása szerint eddig több mint 100 partnerrel kötöttek szerződést, és több mint 3 milliárd forintot utaltak ki vadásztársaságoknak, megyei kamaráknak, kulturális egyesületeknek, szakmai szervezeteknek.

    
Az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos a kápolnásnyéki Halász kastélyban megrendezett országos jótékonysági vadászat keretében megtartott, gróf Nádasdy Ferencnek emléket állító domborműavató ünnepségen elmondta, hogy a nemzetközi kiállításon a szerződött partnerek 660 rendezvényen fogják bemutatni, hogy mit tud, és mit gondol a vadászatról, valamint ennek kulturális szerepéről.
    

A kormánybiztos a dombormű avatása alkalmából méltatta, hogy gróf Nádasdy Ferenc vadász, vadgazdászati szakember, vadászati szakíró 1872-ben az első vadászati törvény létrehozásában is részt vett. Ez a tevékenysége máig mértékadó a vadászati jogban - emelte ki a politikus.     L. Simon László Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő ismertette, hogy a kápolnásnyéki Halász kastélyban található Fejér megyei közéleti panteon újabb domborművét Nagy Benedek szobrászművész alkotta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com