Krakkóban kilenc évig tartó felújítás után megnyílt a Czartoryski-gyűjtemény

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A 2010 óta tartó renoválási munkák után csütörtök este újból megnyitották Krakkóban Európa egyik leggazdagabb műkincstárát, a 19. század elején megalapított Czartoryski-gyűjteményt, amelyben a világ egyik legértékesebb festménye, Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel című képe is megtekinthető.Az eredetileg magánkézben lévő gyűjteményt 2016-ban 100 millió euróért megvásárolta a lengyel állam, ez lehetővé tette a felújítási munkálatok felgyorsítását - idézte fel a Czartoryski családot képviselő Adam Karol Czartoryski herceg részvételével megtartott ünnepi megnyitón Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, örökségvédelmi és kulturális miniszter.

    
A jelenleg több mint 3 ezer múzeumi tárgyból - festményekből és más műtárgyakból, régi fegyverekből, valamint a történelmi személyiségekhez kötődő emlékekből - álló kollekciót 1801-ben alapította Izabela Czartoryska hercegnő azzal a szándékkal, hogy a következő nemzedékek számára megőrizze az akkoriban az európai hatalmak által feldarabolt Lengyelország kulturális és történeti emlékeit.
    

A híres da Vinci-alkotás mellett a gyűjteményben Rembrandt Tájkép az irgalmas szamaritánussal című festményét is őrzik, megtalálható benne a III. Sobieski János lengyel király hadserege által az 1683-as bécsi csatában zsákmányolt török sátor is. Az 51 millió zloty (közel 4 milliárd forint) ráfordítással, részben uniós forrásokból végzett felújítás során a restaurátorok közel 900 műtárgyat és 90 műemlékjellegű képkeretet renováltak, felújították a gyűjteménynek otthont adó Czartoryski-palotát, amelyben 26 kiállítótermet rendeztek be.
    

A gyűjtemény része a Czartoryski Hercegek Könyvtára is. A következő években a Czartoryski-gyűjteményt kezelő krakkói Nemzeti Múzeum a Czartoryski palotához közeli épületegyüttes felújítását is tervezi. A gyűjtemény pénteken nyílt meg a nagyközönség számára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com