Krimi a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban

Kövek címmel a Tom Lycos-Stefo Nantsou ausztrál szerzőpáros igaz történeten alapuló darabját mutatja be Sztarenki Pál rendezésben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház kedden.

A krimi két kamasz - "próbafelnőtt" - története. A fiúk céltalanul csellengnek, keresik a helyüket a világban. Bizonytalanok, még nem tudják hol a határ jó és rossz, csínytevés és bűn között, ezért hibát hibára halmoznak, míg az egyik - butaságból elkövetett - tettüknek tragikus következménye nem lesz - mondta el a rendező az MTI-nek.

000594078_1.jpg.jpg_orig

Az előadás számos kérdést vet fel: mennyiben vétkes a két fiatal, mennyiben vétkesek, felelősek a szülők? A rendező szerint nem lehet ítélkezni, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a szülők felesőségét sem, hiszen az ő feladatuk, hogy ellenőrizzék gyerekeik tetteit. Nem elég "csak azt" elmondani, hogy mit nem szabad, és mit nem, hanem beszélni kell a miértekről és a következményekről is - fogalmazott Sztarenki Pál, aki egyben a színház művészeti vezetője is.

Hozzáfűzte: a darab maximálisan beilleszthető a Tantermi deszka című középiskolai beavató színházi programba, ezért az előadást a diákok színházi szakemberek, pedagógusok közreműködésével tanórán dolgozzák fel.

Az ifjúsági nevelési program keretében évente 80 előadást tartanak. Több mint 3-4 ezer diák részese a produkcióknak, ami szinte példa nélküli a kőszínházak esetében. "Vitathatatlanul eredménye és hatása van annak, hogy Madák Zsuzsanna vezetésével komoly ifjúsági nevelési program zajlik Zalaegerszegen, amelynek országos szakmai hitele és sikere van" - hangsúlyozta Sztarenki Pál.

A zalaegerszegi kőszínháznak "népnevelő küldetése" van - fogalmazott. A "ruszti hagyományokat" a 21. század igényeinek megfelelően folytatni kell, és ennek integráns része a Tantermi deszka sorozat és a Kövek című előadás is - emelte ki, arra utalva, hogy Ruszt József, a Hevesi Sándor Színház alapítója 1982-ben beavató színházi programot indított.

A Kövek című előadást egyébként évek óta nagy sikerrel játsszák a Kolibri Színházban. Az előadás üzenete - gondold végig, hogy mi történik, ha eldobsz egy követ - mindkét adaptációban ugyanaz. Ugyanakkor a színészek személyisége - a zalaegerszegi előadáson a fiúk és a nyomozók szerepét Barsi Márton és Mihály Péter játssza -, a színpadhasználat, a technikai megoldások miatt teljesen új produkció jön létre - erről már Gyevi-Bíró Eszter színházi szakember beszélt az MTI-nek.

Elmondta azt is, hogy májusban Metszetek címmel terveznek egy találkozót a Kolibri Színházban azzal a céllal, hogy összehasonlítsák azokat az előadásokat, amelyeket több színházban is feldolgoztak. A színházi szakemberek azt vizsgálják, hogy miben térnek el egymástól a produkciók és milyen a hasonlóság van az alkotók, a színészek elgondolásában.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com