Krulik Zoltán (Makám) prózakötetet írt gyerekkoráról

Második szépirodalmi kötetét jelentette meg az Ünnepi Könyvhétre Krulik Zoltán. A Makám világzenei együttes vezetője a hat évvel ezelőtti verseskönyv után emlékező prózát írt, Az utolsó papírrepülőt gyermekkori emlékei ihlették Tatabányán és környékén."Alapvetően lírikus alkat vagyok, a hetvenes években sokáig hezitáltam, mi legyek. Kezdetben a versírás egyenrangú volt a zenével, a próza később, mintegy tíz évvel ezelőtt jött a képbe" - idézte fel Krulik Zoltán az MTI-nek.

A Kortárs Kiadó gondozásában megjelent Az utolsó papírrepülő történetei az ötvenes-hatvanas évek Magyarországába repítik vissza az olvasót. A szerző álomszerű emlékezésében egyszerre van jelen a szocializmus szürke, fáradt, félelmekkel teli világa és a családi fészek melege, a gyerekkor önfeledtsége. A központi helyszín Tatabánya, az épülő iparváros, pontosabban a kis falvak, amelyeket hozzácsatoltak - Alsó- és Felsőgalla, Bánhida -, de felbukkannak a nyaralások helyszínei, majd a lezárás a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a sorkatonaság.


"Négyéves koromig négy helyen laktunk, volt, hogy ávós segédlettel vették el a házunkat.

De az örömpontok máig megmaradtak bennem, így a kirándulás a nagyapámmal a hegyre a turul madár szobrához, amelyet 1958-ban ő restaurált" - jegyezte meg. A szerző elmondta, hogy gyerekkorában nagyszülei és szülei nem igazán meséltek neki a családról. Ezt felnőtt fejjel sok esetben úgy próbálta pótolni, hogy igyekezett mélyre leásni az emlékeibe. "Később kifaggattam a nővéremet és a még élő családtagjaimat. A könyv ritmusa időnként felülírta a szövegek kronológiai sorrendjét".


A történetekből egy szerteágazó hátterű család bontakozik ki, amelyben erdélyi és lengyel ág, zsidó dédszülők, Grassalkovichok és Haasok szerepelnek. "Tabu volt ez is, nem beszéltek róla, apránként derültek ki a családi titkok. Nagyapám harcolt az első világháborúban, volt a könyökében egy golyó, nem tudta kiegyenesíteni a karját. A háborút csoda folytán élte túl, aztán nagyanyámmal, aki már apámmal volt várandós, rajta voltak egy Amerikába induló hajón, de aztán a kivándorlás helyett az utolsó pillanatban mégis leszálltak és Magyarországra jöttek".


Édesanyja azért elmesélte neki, hogy gyereklányként jól ismerte a vele egykorú Esterházy Mátyást, a tavaly elhunyt író, Péter későbbi apját, a Harmonia Caelestis és a Javított kiadás főhősét és talán szerelmes is volt belé. "Csákváron gyerekeskedett anyám, ott volt az Esterházyak nyári lakja, a polgár és iparos családok gyerekei is bemehettek és együtt játszottak velük a kastélykertben. Mátyás a tatai piarista gimnáziumban érettségizett, a bálon táncolt anyámmal. Bánom, hogy Péternek, akit nem ismertem személyesen, nem meséltem el ezt, bár terveztem".


Krulik Zoltán hét-nyolc éven át dolgozott a könyvön, az menet közben alakult ki, hogy első húsz évét veszi górcső alá. Mint megjegyezte, az 1984 óta létező Makám öt évvel ezelőtti lemezén, a Robinzon Kruzón több dalt énekelt gyerekkora kapcsán, ilyen volt az Anyácskám, anyácskám, de megemlékezett nagyszüleiről is. A tavalyi, Szerelem című CD-n a Rabénekben azt idézte fel, amikor ötéves korában, 1956 őszén látta a szovjet harckocsikat átvonulni Tatabányán.


"Még a hetvenes évek első felében megzenésítettem Petri György egyik szonettjét. Petri hallotta ezt, megdicsérte, de amikor a verseimet elküldtem neki, őszinte kritikája elvette a kedvemet, inkább ráálltam a zenére" - fejtette ki Krulik Zoltán. Az írásra Jász Attila, a tatabányai Új Forrás főszerkesztője bíztatta, 2011-ben meg is jelentette mintegy harminc versét a Legolcsóbb mozi című kötetben. "Ezekben a versekben már foglalkoztam gyerekkori emlékeimmel. Jász mellett két irodalomtörténész, Mártonffy Marcell és Tarján Tamás adott lökést az íráshoz".


A kötetet a könyvhét után, június 13-án Tatabányán is bemutatják, a Jászai Mari Színházban egy dupla Makám-koncert keretében, amelyen már az új énekesnő, Magyar Bori fog énekelni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com