Külföldi fesztiválszereplések felé nyit az Armel

Az Armel Operaversenyt és Fesztivált szervező produkciós iroda tevékenységi köre 2013-ban kibővült: Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját például a rangos Normandiai Őszön mutatták be menedzselésükben, és a francia fesztivál vezetői jövőre újabb magyar produkciót várnak - mondta Havas Ágnes, az iroda alapító vezetője az MTI-nek.

gtrA franciaországi rendezvényen Miksch Adrienn és Cser Krisztián, valamint a Pannon Filharmonikus Zenekar lépett fel a roueni Charles Dullen Színházban Daniel Kawka vezényletével. "Az elismert francia karmester november végén eljött Pécsre, hogy együtt dolgozzon a zenekarral, és elejét vegye a kételkedésnek, vajon jól érti-e Bartók muzsikáját.

A siker őt igazolta.

Igen jó volt látni, hogy a teremben nagyobb részt fiatalok ültek, a franciák tehát tudnak valamit a közönségnevelésről" - jegyezte meg Havas Ágnes, hozzátéve, hogy a fiatalokra jellemző hangos ünneplésben volt részük a szereplőknek, akik nem is gondoltak arra, hogy egy Bartók-mű után még valami ráadást is várna a publikum.

A fesztivál vezetői 2014-ben mindenképp új magyar produkciót várnak a Normandiai Őszre, a részletekről januárban döntenek - hangsúlyozta a produkciós iroda vezetője.

A Magyar Állami Operaház mellett csak az Armel Fesztivál tagja az Opera Europa nemzetközi szervezetnek. A rangos szakmai társasággal karöltve szervezték meg Balatonfüreden a nyár végén azt a kurzust, amelyen a leghíresebb operaházak vezetői tartottak előadásokat és workshopokat az utódoknak, ennek is várható a folytatása - emelte ki Havas Ágnes.

Hozzátette: az "alaptevékenységről", az operaversenyről és fesztiválról jó hír, hogy bekerült a három évre garantált támogatást élvező események közé, így 2014 és 2016 között évi 15 millió forint támogatásra számíthatnak a Nemzeti Kulturális Alaptól.

A fesztivál erőssége a kezdetektől fogva az egyedi koncepciója, a versennyel kombinált szerkezet. "Emiatt sikerült külföldi kulturális tévécsatornákat is magunk mellé állítani. Éppen ezért a struktúrán nem változtattunk és a jövőben sem fogunk, kivéve azt, hogy egy évvel előre hoztuk a szereplőválogatást, hogy a felkészülésre ne csak 3 hónap maradjon." Korhatár továbbra sincs.

Havas Ágnes felidézte, hogy 2007-ben kezdtek partnereket keresni, és az első két év elég nehéz volt. "Ma már azzal küzdünk, hogy az új jelentkezőket mikorra illesszük be, 2017-ig már minden program betelt."

2014-ben a verseny mellett hűségesen kitartó Szegedi Nemzeti Színház mellett visszatér a versenybe a svájci Théatre Bienne Soleure, amely Christian Henking Figaro? című előadását hozza. A pilzeni társulat Csapó Gyula Pheadra című új művét mutatja be Alföldi Róbert rendezésében.

Új szereplője lesz a versenynek és a fesztiválnak a bécsi Neue Oper, végre Sir Harrison Birtwistle-opera is megszólal Magyarországon, a Punch and Judyt mutatják be - emelte ki Havas Ágnes. Szintén új partner Tbilisziből a Grúz Állami Operaház, amely Zakaria Paliashvili Absalom és Eteri című alkotását mutatja be.

A legjobb produkcióval eddig három alkalommal szerepeltek a világhírű színházi fesztivál városában, Avignonban. 2015-ben Pilzen lesz Európa egyik kulturális fővárosa, amely ugyancsak vendégül lát versenyelőadást.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com