Különleges felvezető műsorral indul pénteken az idei széria

Különleges felvezető adással indul a Virtuózok harmadik szériája a Duna televízión pénteken: az Így született a Virtuózok című összeállításban a klasszikus zenei tehetségkutató ötletének megszületésétől kezdve egészen a harmadik évad kezdetéig követhetik nyomon a műsor történetét a nézők. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tájékoztatása szerint a Duna csatornán látható első adásban az érdeklődők betekintést nyerhetnek abba, hogyan került a képernyőre a formabontó tehetségkutató, a Virtuózok nyerteseivel készült interjúkon keresztül pedig újraélhetik az előző évadok izgalmait és kiemelkedő pillanatait.


Április 14-én, az első válogatón pedig már az idei széria ifjú klasszikus zenei tehetségeinek szurkolhatnak a nézők. A versenyzők ezúttal is három korcsoportban - kicsik, tinik és nagyok - bizonyíthatják tehetségüket a zsűri előtt. Minden korcsoportban válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut a középdöntőbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok középdöntőiből három-három versenyző jut a május 21-i döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki, a június 2-i fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg.


A közlés szerint péntek esténként Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő; Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett két új zsűritaggal is találkozhatnak majd a műsor nézői: a világ legígéretesebb fiatal zenészének járó díj tulajdonosával, a Liszt-díjas Várdai István csellóművésszel és a szintén világhírű, Liszt- és Prima díjas zongoraművésszel, Balázs Jánossal.


Az idei széria műsorvezetői Bősze Ádám és Koltay Anna lesznek. Az MTVA sikeres komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét és fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com