L. Simon László: a Magyar Nemzeti Múzeum ki akar lépni az épületéből

A Magyar Nemzeti Múzeum ki akar lépni az épületéből: új időszaki kiállítóterekben, köztük jövőre a Várkert Bazár épületében terveznek kiállításokat és a fiatalokat is szeretnék megszólítani - mondta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója terveiről az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.Elmondta: az első egy hónap a tájékozódásról szólt és a további két hónapban is ez a munka folytatódik.

Kiemelte: óriási intézményről, számos helyszínről van szó, mindenütt ott vannak az országban és külföldön is több kiállítás kötődik a múzeumhoz.
   

Hangsúlyozta, hogy a tudományos munkától az ismeretterjesztésen át a korszerű kommunikációig nagyon sok területet kell lefedni, ez hatalmas felelősség, kihívás és lehetőség. A Magyar Nemzeti Múzeum 1802 óta létezik, azóta hihetetlen nagy tárgyanyag halmozódott fel, amelyek közül nagyon sokat nem látott a nagyközönség - emelte ki. Hozzátette: ha ezt az anyagot és az épületet meg akarják mutatni a széles közönségnek, akkor folyamatosan változniuk és változtatniuk kell, meg kell felelniük az új kihívásoknak is. Új közönségforgalmi teret alakítanak ki, amelyet már karácsonyra át szeretnének adni. Az épületbe belépve korszerű múzeumshop, kávézó, új ruhatár és pénztár fogadja majd a látogatókat.
   

Olyan tereket alakítanak ki, amelyek vonzóak a fiataloknak. Példaként említette a Nemzeti Múzeum elmúlt években felújított parkját, amelyet élvezettel vettek birtokba a városi polgárok, a diákok. Kiemelte: a Nemzeti Múzeum ki akar lépni az épületéből. Szükségük van olyan időszaki kiállítóterekre, amelyeket népszerűvé és vonzóvá tudnak tenni. Megállapodtak a Várkapitányság vezetésével, hogy a Várkert Bazárban december végén véget érő I. világháborús kiállítás helyszínét jövőre közösen fogják hasznosítani, két szinten, összesen 1400 négyzetméteren fognak időszaki kiállításokat tartani - mondta, hozzátéve, hogy a pályázatában megfogalmazott nagy tervek közül jó párat ezen a helyszínen valósítanak meg.
    

A tervezett programok között említette a mesterséges intelligencia kérdésének körbejárását korszerű vizuális eszközökkel. "Foglalkoznunk kell a Coviddal is és annak hatásaival, a múzeumhoz illően történeti dimenzióban bemutatva mindazt, amit nemzedékeken, évszázadokon keresztül a nagy járványok pusztításként végigvittek a kultúránkban. A pestistől elkezdve lehetne sorolni egészen a 20. század elején Európán végigsöprő spanyolnátháig, amiről kevesen tudják, hogy több áldozatot szedett, mint az I. világháború" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com